Index Vakbarát Hírportál

Szerelme miatt ismerte be a csantavéri bérgyilkos, hogy ő ölt a Pólus Center mögött

2020. október 31., szombat 08:43

Jövő héten áll a magyar bíróság elé Dér Csaba, aki két éve a Pólus Center mögött, a Szilas-patak partján agyonlőtte az építkezési vállalkozót és drogdílert, V. Lászlót. A csantavéri bérgyilkosként elhíresült, szerb–magyar kettős állampolgárságú férfi egyszer már beismerte tettét, de most tagadja, hogy ő húzta volna meg a ravaszt – írja a Bors.

Dér Csaba nevéhez számos más bűncselekmény és gyilkosság is köthető. Ügyvédje, Gulyás Krisztián szerint stratégiai szempontból történt a korábbi vallomástétele, ugyanis az volt a célja, hogy 

Magyarországra kerüljön, és tisztázni tudja a barátnőjét, aki ellen büntetőeljárás folyik. 

A nő ellen azonban végül ejtette a bíróság a vádakat, mivel nem tudták bizonyítani, hogy csalt volna egy ügyben.

Az ügyészség D. Csabát előre kitervelten és több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, 3 rendbeli lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel és 4 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással vádolja.

Rovatok