Index Vakbarát Hírportál

Kétezren tüntetnek Budapesten a lengyel nők jogáért az abortuszhoz

2020. október 28., szerda 20:51

Több napja emberek ezrei tüntetnek Lengyelország nagyvárosaiban miután az alkotmánybíróság október 22-én alaptörvény-ellenesnek találta a beteg, deformált magzatok művi vetélését lehetővé tevő törvényt. 

Becslések szerint is a budapesti lengyel követség előtt legalább kétezren vesznek részt a Magyarországon élő lengyel nők kezdeményezte tüntetésen - írja helyszíni tudósításában a 444
A szervezők háromnyelvű, a közösségi médiában közzétett kiáltványban szólították meg a szolidaritásukat kifejezni kívánókat. A lengyel nők nem akarják, hogy abban az esetben is szülésre kényszeríthessék őket, amikor a gyerek születését követően azonnal meghal, vagy élete végéig súlyos betegséggel kell majd küzdenie, miközben az állam az ehhez szükséges feltételeket továbbra sem biztosítja. 

Október 28-án, szerdán a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége (1068 Budapest, Városligeti fasor 16.) előtt gyűlünk össze, hogy békés demonstrációval fejezzük ki szolidaritásunkat a lengyel nőkkel.

 - zárul a közlemény

Rovatok