Index Vakbarát Hírportál

Az orvosok kétharmada elutasítja az új egészségügyi jogviszonyról szóló szerződést

2020. október 28., szerda 13:34

Az orvosok több mint kétharmada nem tervezi aláírni jelenlegi formájában az új egészségügyi jogviszonyról szóló szerződést, majdnem felük pedig emiatt a közellátást is elhagyná – derül ki a közel ötvenezer orvos képviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara legfrissebb kutatásából.

A hazai szakorvosok több mint fele két vagy több állásban dolgozik egyszerre, majdnem kétharmaduk pedig egyáltalán nem fogad el hálapénzt.

Az orvosok átlagos bevétele minden túlmunkával együtt nettó 581 ezer havonta. Az eddig nyilatkozó 7739 kamarai tag 37 százaléka a magánegészségügybe tart, 35 százalék azonban úgy nyilatkozott, hogy a szerződés aláírása helyett elhagyja az országot vagy az ágazatot.

A kamara bértábláját az orvosok nyolcvan százaléka megfelelőnek találta, jelentős módosítások mellett az orvostársadalom diszkrét többsége (57 százalék) el tudná fogadni az új jogviszonyt.

A felmérésben rákérdeztek a törvény általa legaggasztóbbnak tartott elemekre, és „ezek megváltoztatásának képviseletére nagyon erős támogatást kapott tagjaitól” a kamara. Az orvosok konszenzusos törvénymódosítást (nem rendeleti szabályozást) várnak a következő pontokban:

A közlemény szerint ezek a számok megmutatják, hogy a törvény jelenlegi formája, egyeztetés nélkül meghozott elemei „alkalmatlanok annak a közös célnak az elérésére, hogy a betegellátás egyszerre legyen tiszta, biztonságos és átlátható”. A szakdolgozói kamara felmérése szerint a törvény hatálya alá eső szakdolgozók körében is nagy a törvény elutasítottsága.

A MOK közleményéből kiderül, hogy a kitöltők 99 százaléka ragaszkodik az átlátható, de szabad munkavállalás lehetőségéhez és ahhoz, hogy a kormány az orvosi kamarát a törvény végrehajtási rendeleteinek megalkotásába érdemben vonja be. Hangsúlyozták, hogy a kamara nem kapott meghívást „egyetlen rendeletalkotással kapcsolatos egyeztetésre” sem.

Rovatok