Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Szívatnak minket

2020. október 28., szerda 21:24

Tulajdonképpen túráztatják a Fővárosi Önkormányzatot. Nem tudok másféleképpen fogalmazni. Pestiesen szólva szívatnak minket ezzel is. Ebből is látszik, hogy mennyire kell komolyan venni a kormányzati ígéreteket – nyilatkozta Karácsony Gergely az ATV Híradójának.

A főpolgármester arra reagált, hogy az Orbán-kormány csak akkor tervezi odaadni Lánchíd felújításához szükséges hatmilliárd forintot, ha a beruházás már elkezdődött.

A Fővárosi Közgyűlés valamivel több mint 23 milliárd forintot szavazott meg a híd rekonstrukciójára, de a végrehajtáshoz a kormány hatmilliárd forintjára is szükség van. Fürjes Balázs államtitkár azonban közölte, hogy ezt az összeget a főváros csak akkor kapja meg, ha már csak ez hiányzik.

Dorner Lajos, aki korábban Tarlós István közlekedési tanácsadója is volt, az ATV-nek azt mondta,  a felújítás megkezdéséhez elengedhetetlen, hogy írásban is rögzítsék az ígéretet. Mint azt a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke magyarázta, ezt a pénzt kötelezettségvállalás formájában kell biztosítani, ugyanis a forrás hiányában szerződést kötni nem lehet.

Tehát valójában pont fordítva vannak a dolgok, mint azt kommunikálták. Először kell a pénzt biztosítani, utána lehet szerződni

- nyilatkozta Dorner Lajos.

Arról, hogy az Orbán kormány kész segítő kezet nyújtani Budapestnek öt másik beruházás lebonyolításában, Fürjes Balázs azt mondta, 

egyetlen igenre van szükség a városvezetés részéről

Karácsony Gergely azonban már jelezte egy ma közzétett, ingerült Facebook-bejegyzésben, hogy neki az is megfelelne, ha nem vennék el a főváros pénzét a Fővárosi Önkormányzatra kivetett, több mint háromszorosára emelt önkormányzati adó keretében.

Rovatok