Index Vakbarát Hírportál

Részegen, jogosítvány nélkül vezetett az az ukrán férfi, aki halálos balesetet okozott Jakabszállásnál

2020. október 28., szerda 20:04

Halált okozó ittas járművezetés miatt vették őrizetbe azt az ukrán állampolgárt, aki három napja  összeütközött egy szembe jövő autóval, amelynek utasa belehalt sérüléseibe.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 31 éves férfi részegsége miatt nem tudta megfelelően felmérni a helyzetet, amikor az 54-es úton egy járműoszlop előzésébe kezdett.  Bár amikor észlelte a szemből érkező járművet, megpróbált visszatérni saját sávjába, ám a manőver közben megcsúszott, megpördült és keresztbe fordulva az úttesten az odaérkező autóval nem tudta elkerülni az ütközést.

A karambolban a vétlen vezetővel utazó nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autó sofőrje nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, míg a baleset okozója nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel úszta meg saját felelőtlenségét.

Ráadásul az ukrán férfiról kiderült, hogy jogosítványát már korábban bevonták ittas járművezetés miatt, és a mostani bűncselekményt is az ellene folyó büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A Kecskeméti Járási Ügyészség a magyarországi lakcímmel nem rendelkező elkövető letartóztatását indítványozta, mivel tartani lehet szökésétől és elrejtőzésétőlA Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája – az ügyészi indítványnak megfelelően   egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a férfi és védője fellebbezett ellene, így arról másodfokon a Kecskeméti Törvényszék dönt.

 

Rovatok