Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay az Indexnek: Nem szeretnék egy korrupt kormány miniszterelnöke lenni

2020. október 27., kedd 20:09

Miniszterelnök-jelölti ambíciókról, kormánypárti és ellenzéki korrupcióról, Bíró László ügyeskedéséről, cigányok és melegek listázásáról és Gyurcsány Ferenc befolyásáról is beszélgettünk Márki-Zay Péterrel, Hódmezővásárhely polgármesterével az Index Kibeszélő című műsorában.

Ha füstös szobákban dől el, hogy ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akkor nekem nem sok esélyem van

– jelentette ki Hódmezővásárhely polgármestere, aki szerint a legbaloldalibb jelölttel nem lehet leváltani Orbán Viktort 2022-ben. 

Nem szeretnék egy korrupt kormány miniszterelnöke lenni - Márki-Zay Péter az Index Kibeszélőben

A feladathoz kell megtalálnunk az ideális személyt, ezért először programra van szüksége az ellenzéknek, nem vezetőre

– véli Márki-Zay, aki elárulta azt is, ha a pártok olyan célokat fogalmaznak meg, amellyel nem tud azonosulni, akkor inkább polgármester maradna Hódmezővásárhelyen. 

Nem szeretne egy korrupt kormányt, de az ügyeskedéssel nincs baj

Nem akar korrupt kormányt vezetni, de szerint ez nem áll ellentmondásban azzal, hogy egy olyan jelölt mellett kampányolt a borsodi időközi választáson, akiről Hadházy Ákos azt állította, hogy visszaélt az Európai Uniótól kapott fejlesztési forrásokkal.

Politikustársával szemben ő nem lát korrupciót Bíró László ügyében, szerinte

csak ügyeskedett az uniós pénzekkel.

Számít egyébként a korrupcióüldöző politikusra 2022-ben, de szerinte addig ki kell békülnie a pártokkal, akikről korábban megírtuk, hogy nem akarják őt újraindítani a következő választáson. 

Nem vagyok hajlandó olyan vállalkozókat elítélni, akik a saját ingatlanjukat fejlesztették Európai Uniós pályázatokból

– jelentette ki Márki-Zay, aki elmondta, a feleségének cége is hasonlóan járt el. Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy mentegeti a korrupciót, helyette inkább jöjjön el Hódmezővásárhelyre, és nézze meg, hogy mit csináltak ott.

Listát vezet, de nem olyat

A településvezető egyébként számon tartja kik a cigány vállalkozók a városban, de ebben nem lát kivetnivalót, szerinte ugyanis a felzárkóztatás miatt van erre szükség, de a közbeszerzéseken ettől még az nyer, aki a legjobb ajánlatot adja. 

Arról nincs listája, hogy kik a melegek a Fideszben, de ettől függetlenül sokakról tudja, hogy homoszexuálisak, ő azonban egy olyan országot szeretne, ahol a jobboldali politikusok is felvállalhatják a szexuális hovatartozásukat. 

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint hamis az a vád a Fidesz részéről, hogy ők a 2010 előtti kormányzást hoznák vissza, ahogy azt is kikéri magának, hogy az ellenzék vezető ereje Gyurcsány Ferenc és pártja lenne, szerinte a Demokratikus Koalíció önállóan egyetlen körzetet sem tudna megnyerni 2022-ben. 

Nincs befolyásom a pártok felett, ezért tudok mindegyikőjükkel együttműködni 

– jelentette ki Márki-Zay, aki ugyan szakértői kormányt szeretne, de szerinte a többi szereplő inkább pártemberekben gondolkodik, akik hajlamosak egymás között elosztani a minisztériumokat. 

Rovatok