Index Vakbarát Hírportál

A Facebook lekapcsolta a Mi Hazánk oldalát

2020. október 27., kedd 18:23

A Facebook letiltotta a Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldalát – jelentette be közleményben a párt. Az ügyről szerda reggel ad tájékoztatást Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese.

A párt Facebook-oldalának több mint nyolcvanezer követője volt. A Facebook egyelőre csak annyit közölt az oldal üzemeltetőivel, hogy közösségi elveik megsértése miatt törölték az oldalt.

Először a párt 1956-os megemlékezésének eseményét törölték, erre hivatkoztak, mint tiltott dologra, majd rövid időn belül az egész oldalt elérhetetlenné tették

– olvasható a párt sajtóközleményében. Szerintük a Facebook cenzúrával avatkozott bele a magyarországi EP-kampányba, mivel abban az időszakban törölték indoklás nélkül

a Mi Hazánk Mozgalom elnökének 207 ezer követővel rendelkező hivatalos közösségi oldalát is. 

A párt szerint

a Facebook nemzetbiztonsági kockázatot jelent,

törvényellenesnek és antidemokratikusnak tartják a vállalat intézkedéseit. Korábban már törvényjavaslatot is benyújtottak az ügyben, hogy kötelezzék a Facebookot, hogy

magyar állampolgárságú képviselőjük legyen hazánkban, így könnyebb lenne bíróság elé állítani itthon a céget.

Rovatok