Index Vakbarát Hírportál

Orbán főtanácsadója szerint példaértékű az SZFE hallgatóinak akciója

2020. október 22., csütörtök 23:26

Hegedüs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsadója az egyik oktatón keresztül üzente meg, hogy velük van az egyetem autonómiájáért folytatott küzdelemben – számolt be róla a 444.hu.

A portálnak adott nyilatkozata szerint  a patthelyzet megoldása érdekében a kormánynak le kellene ülnie tárgyalni az egyetem oktatóival és hallgatóival.

Mint a szociológus mondta,

a sokszor hosszú évekig tartó konfliktusmegoldási folyamat első lépése mindig a dialógus kiprovokálása, aminek feltételeit az SZFE hallgatói és oktatói által indított akció példaértékűen a maga részéről meg is tett. A konfliktus feloldásának második feltétele természetesen a vitatott döntést meghozók párbeszédre való hajlandósága.

Hozzátette:

jelen pillanatban a probléma abból adódik, hogy a kormány képviseletében még senki nem vállalta, hogy leül velük tárgyalni, holott e célból vonultak két nappal ezelőtt az ITM elé a SZFE hallgatói és tanárai.

Rovatok