Index Vakbarát Hírportál

Havi bruttó 865 ezerért ad tanácsokat Ceglédi Zoltán a Momentumnak

2020. október 21., szerda 09:16 | aznap frissítve

Donáth Anna tanácsadójaként dolgozik a Momentum európa parlamenti stábjánál az ellenzéki publicistaként ismert Ceglédi Zoltán, aki munkájáért havi bruttó 865 ezer forintot kap – értesült a 444.  

A politikai elemző a lap kérdésére elmondta, hogy  egyéves, határozott idejű szerződést kapott az ellenzéki párttól.

Ez közelebbről kommunikációs tervezést jelent az Európai Parlamentben végzett képviselői munka magyarországi bemutatására, illetve szövegírást, kampányötletek kigondolását, stratégiai tanácsadást, politikai napirendelemzést – azaz klasszikus tanácsadói feladatokat. 

Az adatkérés nyomán Donáth másik két külsős szakértőjének javadalmazására is fény derült: Szakács András mostantól január végéig összesen több mint két és félmillió forintot kap kommunikációs tréningekért, Mécs János pedig havi 166 ezerért ad alkotmányjogi tanácsokat a Momentumnak. 

Ceglédi Zoltán egyébként két éve egy vele készült portréműsorban arról beszélt, hogy nem fogad el sem pártoktól, sem politikusoktól semmilyen anyagi javadalmazást. 

Nekem nincs olyan dolgom, hogy a politikusok munkáját is elvégezzem, hogy nekik kampányoljak. Nem véletlenül nem fogadok el pénzt egyetlen párttól vagy politikustól sem, nem sorolhat senki a sajátjai közé

– jelentette ki a Hír TV-ben, aminek némileg ellent mond, hogy  Szél Bernadett akkoriban havi négyszázezer forintos megbízási díjat fizetett a publicista cégének, a Vercotti Kft.-nek. Ez abból  derült ki, hogy a  PestiSrácok közérdekű adatigénylést nyújtott be az Országgyűlés Hivatalához. 

Rovatok