Index Vakbarát Hírportál

Repüléséretté vált a cseh-magyar L-39NG kiképzőgép, az Albatrosz utódja

2020. szeptember 27., vasárnap 15:42

A magyar többségi tulajdonba került csehországi repülőgépgyár régi, sikeres típusának modernizálásával újabb piacokat célozhat meg.

A csehországi székhelyű AERO Vodochody AEROSPACE nemzetközileg is sikeres L-39 Albatrosz típusának modernizált változata, az L-39NG megkapta a Katonai Repülésügyi Hatóság nemzetközi típusbizonyítványát és így nemzetközi légtérben üzemeltethetővé, valamint kereskedelmi forgalomba hozhatóvá vált – jelentette be a vállalat. Az L-39NG ezzel megfelel minden EU- és NATO-előírásnak is.

Ezzel egy időben Tombor András üzletember 51 százalékos részesedésszerzésével lezárult az a 13 éves korszak a cég életében, amíg a cseh Penta Investments volt az Aero Vodochodynak egyetlen részvényese. Marek Dospiva, a Penta Investments társtulajdonosa így fogalmazott: 

„Fordulóponthoz érkeztünk, amely egy elképesztő sikertörténet az Aero dolgozói számára, amely bizonyítja, hogy helyes döntés volt visszahozni egy cseh tervezésű és fejlesztésű katonai gép gyártását az Aerohoz. A projekt során befektetett összeg meghaladta a kétmilliárd cseh koronát (kb. 27 milliárd forintot), ami megteremti az alapokat a cég sikeres jövőjéhez.”  

„Mind az L-39NG mind a cseh és mind a magyar repülőipar szempontjából jelentős hír a típusbizonyítvány megszerzése, ugyanis ez egyszerre egy fontos lépcső a típus fejlesztésében, és egyben egy fontos üzenet a vevőink számára is. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki közreműködött ennek a sikernek az elérésében” – tette hozzá  Jiří Podpěra, az új típus fejlesztésében stratégiai partnerként közreműködő Omnipol Csoport elnöke.

Az Albatrosz sikerei

A hatvanas években több ezer példányban eladott L-29 Delfin sugárhajtóműves kiképzőgép utódjaként kifejlesztett L-39 Albatrosz megismételte elődje sikereit és a hidegháború utolsó időszakának egyik legszélesebb körben elterjedt kiképző és könnyű harci repülőgépévé vált. A kilencvenes években az amerikai  Raytheon, később Boeing együttműködésével továbbfejlesztett L-59 és L-159 ALCA típusok szintén sikeresnek bizonyultak, így jelenleg is rendszerben állnak több ország légi erejében, köztük Csehországban is. 

A felturbózott Albatrosz

Az L-39 NG újítása többek között abban rejlik, hogy nemcsak egy modern, a XXI. század elvárásainak megfelelő választást kínál, hanem abban is, hogy alkalmazásával költségkímélő módon juthatnak csúcstechnológiájú repülőgéphez vásárlói, a már rendszeresített L-39 Albatroszok átalakításával. A Stage 1 upgrade a több száz szolgálatban álló L-39 esetében a hajtómű, az elektronika, és kijelzők igény szerinti cseréjével a negyedik vagy ötödik generációs harci gépekre való felkészítésre és kiképzésre teszi alkalmassá a típust. 

A Stage 2 új gyártású repülőgépek új szárnyakkal, szárny üzemanyagtartályokkal és úgynevezett „nedves” felfüggesztési pontokkal, azaz üzemanyag póttartályok függesztésére szolgáló pontokkal rendelkeznek. Így elhagyhatóak a típus jellegzetes, légellenállásuk miatt teljesítménycsökkentő szárnyvégi üzemanyagtartályai.  Az új, Williams FJ44-4M hajtóműhöz „TAP Blue” támogatás is jár, amely magas rendelkezésre állást és jól kalkulálható üzemeltetési költségeket garantál. A repülőgép elektronikáját felkészítették a negyedik és ötödik generációs gépek jövőbeni pilótáinak kiképzéséhez, egyben a megrendelők igényeinek megfelelően módosíthatók. Az üzemanyag póttartályok hordozására szolgáló két függesztési ponton kívül, az L-39NG öt fegyver-felfüggesztési ponttal rendelkezik, amelyekre 1 200 kg összsúlyú fegyverzet és egyéb eszköz szerelhető fel.

Az L-39NG sokoldalúan használható, alkalmas például légirendészeti feladatok ellátására, köztük olyan lassú és alacsonyan repülő célpontok elfogására, amelyek legtöbbször gondot okoznak a hangsebességnél gyorsabb repülésre kifejlesztett  vadászgépeknek. Felderítő és teszt feladatai mellett gyakran használják bemutató célokra is. Jelenleg több mint 15 légi akrobatika csapat repüli a típust. 

A hazánkhoz hasonló méretű Cseh Köztársaság légierejében két századnyi Albatrosz áll szolgálatban kiképző- és könnyű harci gép szerepkörben. Magyarországon már 2008-ban meglebegtetették a típus rendszeresítését, hogy betöltsék az L-39 kiképző- és könnyű csapásmérő gépek kivonásával támadt űrt. Ez, valamint a magyar tulajdonszerzés is arra utalhat, hogy a közeljövőben a Magyar Honvédség akár újabb jelentős beszerzést jelenthet be.

Rovatok