Index Vakbarát Hírportál

A Balatonon találkozott Fekete-Győr és Gyurcsány a gödi konfliktus miatt

2020. augusztus 8., szombat 17:35 | aznap frissítve

A Balatonon találkozott Fekete-Győr András (Momentum) és Gyurcsány Ferenc (DK), a találkozónak, amelyet a a Magyar Hang közvetített, szimbolikus jellege volt, mivel a két párt előzőleg Gödön konfliktusba keveredett egymással. A településen már egy ideje feszültség volt a momentumos polgármester és az ellenzéki képviselők között, ami végül nyílt háborúba csapott át, amikor a DK egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerintük az bizonyította, hogy Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. 

A Momentum reakciója erre az volt, hogy a hangfelvétel manipulált, Balogh Csaba nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket, és minderről ők is küldtek egy részletet egy beszélgetésből, állításuk szerint az eredetit, amit itt lehet meghallgatni. Tegnap még nem tűnt úgy, hogy békülés lesz a dologból, a Momentum elnöke ugyanis Balatonőszödről üzent a DK-nak (utalva Gyurcsány őszödi beszédére), hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a DK manipulált hangfelvétellel támadja a gödi polgármestert. 

A békülős találkozón Fekete-Győr arról beszélt, hogy rendezni kell a gödi helyzetet, mert nem tartható, hogy miközben a helyi polgármester "a helyi Fidesszel és a Samsunggal küzd", még belső ellentét is legyen a helyi ellenzék soraiban. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy egyetért Fekete-Győrrel a kérdésben. Gyurcsány szerint elsősorban a gödiek döntése kell hogy legyen az, hogy mi történik a településen, de egyeztetni fognak a Momentummal, hogy "nyugalom legyen."

Rovatok