Index Vakbarát Hírportál

Visszautasította a cserdi polgármester családja Ujhelyiék felajánlását

2020. július 16., csütörtök 10:32

Többször is visszautasította Bogdán László cserdi polgármester családja Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő arra vonatkozó felajánlását, hogy majd Márki-Zay Péterrel ők vállalják a kedden holtan talált polgármester temetésének költségeit, ennek ellenére Ujhelyi csütörtökön mégis közleményt adott ki a temetés dátumáról és arról, hogy ők segítik a temetést – értesült az Index.

„A család kérésére ezúton szeretném tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy Bogdán László barátunk búcsúztatása 2020. július 23-án, csütörtökön lesz Cserdiben. A szentmisére 13:00 órakor kerül sor, a búcsúztatás 14:00 órakor kezdődik" – közölte közleményben Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője közleményben csütörtökön délelőtt. Bogdán László temetésének költségét Ujhelyi István és Márki-Zay Péter vállalta, erről is ír.

Márki-Zay Péterrel közösen úgy döntöttünk, hogy segítjük Laci temetésének szervezését, hogy az se a családot, se a falu önkormányzatát ne terhelje. A család a cigány hagyományokat ápolva maga adja meg a végtisztességet, mi a közösségi főhajtást szervezzük és könnyítjük annak költségeit.

Frissítés 2020. 07. 16. 14:18:

Később újabb közleményt küldött Ujhelyi, amiben arról ír, hogy a család maga kívánja állni a temetés költségeit, továbbá nem biztos a temetés dátuma sem. 

A család ezúton is köszöni mindenkinek a segítséget és a felajánlásokat, döntésük értelmében azonban Laci temetésének és búcsúztatójának minden költségét maguk kívánják állni – ezt természetesen tiszteletben tartjuk. Az eddig beérkezett adományokat ezért a cserdi szellemiség és örökség fennmaradása érdekében a helyi közösség rendelkezésére bocsájtjuk. Szervezési okokból a búcsúztatás eredetileg közölt időpontja még változhat, erről a család fog pontos tájékoztatást adni.

Keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. A roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte. A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt. Ekkor derült ki az is, hogy a zömmel romák lakta Cserdiben Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, és Bogdán komplex fejlesztési programot is indított a falu rendbetételére. Erről akkor az Index is beszámolt, de a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette.

Bogdánt politikusok, ismert emberek, szervezetek sora búcsúztatta mély fájdalommal.

Rovatok