Index Vakbarát Hírportál

Kihallgatták a nőt, akit rendőrautóra tepertek, miután áthajtott a piroson

2020. július 13., hétfő 15:27

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a biciklist, akiről az Index egyik olvasója videót készített, amikor rendőrautóra teperték, miután áthajtott a piroson – derül ki a Központi Nyomozó Ügyészség hétfői közleményéből.

A rendőrök a közlemény szerint közlekedési szabálysértés miatt akarták igazoltatni a biciklist a Bartók Béla úton. A nő azonban a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, csak úgy tudták őt megállítani, hogy elé kanyarodtak a rendőrautóval. 

A megalapozott gyanú szerint a rendőri intézkedés során a biciklis nő nem volt hajlandó magát igazolni, hiába kérték a rendőrök, végül egy valótlan személy adatait adta meg.

Amikor a nővel közölték, hogy az általa megadott adatok alapján a személyazonossága nem állapítható meg, kijelentette, hogy mivel már megadta az adatait, a rendőröknek nincs joguk feltartóztatni, és neki erre egyébként sincs ideje, majd megpróbált biciklivel távozni a helyszínről.

Hogy ezt megakadályozzák, az egyik rendőr a kerékpár kormányánál fogva visszatartotta a nőt, aki erre bal kézzel a rendőr felé ütött. Ezt követően a rendőrök megbilincselték és az előállítás érdekében megkísérelték beültetni a rendőrautó hátsó ülésére. A biciklis azonban folyamatosan ellenállt, és az intézkedő rendőrt combon rúgta az ügyészség szerint.

A közlemény szerint a nő részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, és nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Az intézkedésről készült videón nem látszik, hogy a biciklis nő megrúgta volna a rendőröket, de már a videó megjelenésekor is arról tájékoztatta a rendőrség az Indexet, hogy a nő az intézkedésnek többször ellenállt, kiabált, és az egyik intézkedő járőrt megrúgta. A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrök az erőszakosan fellépő nővel szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak. Az intézkedés alá vont nő a valódi személyazonosságát csak a rendőrautóban közölte. Személyi sérülése nem keletkezett az intézkedés során.

Rendőri intézkedés a Bartók Béla úton

Rovatok