Index Vakbarát Hírportál

Gulyás a siklóernyős balesetről: Ott keressünk politikai felelősséget, ahol ennek van értelme

2020. július 13., hétfő 14:53

„Ki a felelős vértesszőlősi tragédiával végződő mentésért? Mit tesznek, hogy többet ilyen soha ne fordulhasson elő?” – tette fel a kérdést az MSZP-s Harangozó Tamás az azonnali kérdések órájában a parlamentben

„Teljesen egyértelmű, hogy a mentés okozta a tragédiát”, és tudható volt, hogy egy ekkora rotorral ellátott helikopter bajt okozhat, mondta a szocialista politikus, majd hozzátette: itt a parlamentben arról kell beszélniük, hogy az eset körülményeit a kormány kivizsgálta-e, mire jutottak.

Erre a kérdésre Orbán Viktor hiányában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt. „Csak jobbulást tudunk innen kívánni a siklóernyősnek” – mondta, majd hozzátette, csak a vizsgálati eredmények fényében születhetnek döntések az ügyben, de a büntetőeljárás egyelőre még tart.

Gulyás azt is mondta, a honvédség rendelkezik azokkal a felszerelésekkel, amikkel tudnak ilyen mentést csinálni, vannak például alpinistái, csörlői.

Harangozó erre úgy reagált, reméli, hogy a későbbiekben nem ugyanazok adják kezébe a papírt, amiből most felolvasott, mert „ebben a mentésben nem volt csörlő, nem voltak alpinisták”, és épp ez volt a probléma szerinte.

Gulyás minderre úgy reagált, „azt javaslom, hogy ott keressünk politikai felelősséget, ahol ennek van értelme. A konkrét ügyben nem a kormány tagjai végeztek mentést.” Majd hozzátette, amiben tudnak, segítenek a siklóernyősnek és családjának. 

A siklóernyős balesettel és a félresikerült mentéssel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.

Rovatok