Index Vakbarát Hírportál

Nem szólalhatnak fel ellenzéki képviselők az Országgyűlés trianoni emlékülésén

2020. június 3., szerda 10:57

Múlt csütörtökön a házbizottsági ülésen jelentették be a kormánypártok, hogy a korábban valamennyi részt vevő ellenzéki párttal és képviselővel közösen elfogadott emléknyilatkozatot ők önállóan, határozati javaslatként nyújtják be a trianoni évfordulóra tervezett emlékülésre, és a napirendet úgy módosítják, hogy ennek a javaslatnak csak az előterjesztői expozéja hangozhasson el most csütörtökön, a trianoni emlékülésen, mondta lapunknak Harangozó Tamás, miután a Népszava megírta, nem kapnak szót az ellenzéki képviselők a trianoni szerződés évfordulóján tartott emlékülésen.

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint valóban lett volna esély arra, hogy az Országgyűlés politikai törésvonalaktól mentesen tartsa meg emlékülését június 4-én, a trianoni szerződés századik évfordulóján, de

a kormánypártok szemmel láthatóan tervezetten, teljesen tudatosan másként alakították az eseményeket.

A csütörtöki megemlékezés részeként a napirend szerint Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Áder János köztársasági elnök mond majd beszédet, míg a képviselők elkezdik megvitatni „A nemzetiségi önazonosság védelméről” szóló politikai nyilatkozatot. A plenáris vitában ugyanakkor, az emléknapon legalábbis csak az előterjesztői expozékra lesz idő, az ellenzéki frakciók nem kaphatnak szót.

A nyilatkozat tartalma egyébként nem új: az eredetileg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) által elfogadott állásfoglalást ültették át az előterjesztők, Kövér László, Potápi Árpád, Pánczél Károly és Kocsis Máté fideszes, valamint Harrach Péter és Semjén Zsolt KDNP-s képviselők. A KMKF-nek – a Demokratikus Koalíciót leszámítva – az ellenzéki képviselőcsoportok is a tagjai, a nyilatkozatot pedig a bizottságban konszenzussal fogadták el. Harangozó Tamás lapunknak azt mondta, éppen erre hivatkozva tette szóvá a házbizottság ülésén, hogy az általuk is megszavazott nyilatkozatszövegnek miért nem lehetnek előterjesztői, ha pedig nem is azok, miért nem szólhatnak hozzá a megemlékezésen.

A kormánypárti válasz az volt, hogy nem kívánnak velünk egyeztetni ebben a témában, miközben az egyik ellenzéki párt nem is tagja a KMKF-nek

– mondta el Harangozó, aki ki is vonult a házbizottsági ülésről az elhangzottak ellen tiltakozva. A szocialista képviselő ugyanakkor nem hagyta annyiban, ezután a KMKF-konszenzusra hivatkozva még beterjesztett egy napirendi módosító indítványt annak érdekében, hogy az ellenzéki frakciók vezérszónokai is elmondhassák véleményüket, ezt azonban kedden a napirendi szavazások során elutasította a parlament. Kövér László házelnök ugyanis kézfelemeléses szavazást rendelt el, és – Harangozó szerint valóban kaotikus helyzet alakult ki, többen megzavarodtak – végül a többség leszavazta a módosítást.

Álságosan, adminisztratív eszközökkel, tróger stílusban próbálta úgy intézni a kormányoldal, hogy az ellenzék teljesen láthatatlan legyen ezen az évfordulón. Ennek ellenére be fogunk menni, és így, némán fogunk megemlékezni

– jelentette ki a szocialista képviselő. A történtekkel kapcsolatban szólalt fel szerdán Hiller István napirend előtt. Az Országgyűlés alelnöke azt mondta, a kormánypártok tette elfogadhatatlan,

mi, az ellenzék képviselői ugyanúgy magyar embereket képviselünk, százezrek akaratából, ahogy önök is. Ennek el nem fogadása alapvetően sértő.

Hiller István napirend előtti felszólalása

Rovatok