Index Vakbarát Hírportál

Mirkóczki Ádám lecserélte szocialista alpolgármesterét

2020. június 3., szerda 08:23

Eger immár független polgármestere, Mirkóczki Ádám megvált korábbi alpolgármesterétől, a szocialista Mirkóczki Zitától – aki másod-unokatestvére és az MSZP városi elnöke –, majd kinevezte helyette a szintén MSZP-s, de a politikai színtéren kevésbé gyakorlott Farkas Attilát, írja a Népszava.

A lap úgy tudja, annak, hogy Mirkócki Ádám éppen kedden távozott a Jobbikból, köze van az egri ügyekhez. A polgármester a lapnak azt megerősítette, hogy a kilépésével akarta megüzenni, hogy nincs helye a pártpolitikának ott, ahol egy városért kell dolgozni, ezt pedig már függetlenként hitelesebben tudja képviselni.

Az időzítés ugyanakkor a Népszava szerint nem lehet véletlen, mert információik szerint még a héten várhatóan az ellenzéki erőkből összeállt Együtt a városért frakcióülést tart, ahol elemzik majd az alpolgármester felmentése miatt kialakult helyzetet. A lap szerint heves vita várható, sőt:

Egerben többen úgy vélik, akár időközi választáshoz is vezethet a konfliktus.

Mindezt azzal magyarázzák, hogy noha a polgármester elvileg nem borította fel az erőviszonyokat, a döntés mégis megbillentette az ellenzéki együttműködést. Főként, mert a „kirúgás” formailag nem volt rendben. Az egri önkormányzat oldalán ugyanis először az jelent meg, hogy Mirkóczki Zita lemondott az alpolgármesteri tisztségéről, később viszont azt jelezte a polgármester: adminisztratív hiba történt, nem lemondás, hanem a megbízás visszavonása szerepelt indokként. Ennek tisztázásra a volt alpolgármester az illetékes kormányhivatalhoz fordult jogorvoslatért.

Fel vagyok készülve minden eshetőségre és semmiféle pártpolitikai nyomásnak nem fogok engedni. Ugyanakkor bízom a frakció bölcsességében, s abban, hogy a többség megérti a döntésemet

– mondta a lapnak Mirkóczki, elárulva, hogy már decemberben rájött, hogy nem a megfelelő embert választotta a kulturális és szociális ügyek vitelére. Hozzátette: nemcsak vészhelyzetben, de „békeidőben” is joga van arra, hogy az alpolgármesterek feladatköreit módosítsa és illetményét csökkentse, most egy személyben gyakorolva a közgyűlés jogköreit döntött arról, hogy visszahívja a pozíciójából az alpolgármestert.

Ugyan a volt alpolgármester 10 millió forintos kártérítésre perelte be az önkormányzatot a szerinte jogtalan kirúgás miatt, a lapnak nyilatkozva már meglehetősen megengedőnek tűnt:

Az egri MSZP elnökeként és önkormányzati képviselőként évekig azért dolgoztam, hogy itt a városban hatékony ellenzéki együttműködés alakuljon ki, amely alkalmas arra, hogy legyőzze a Fideszt. Saját sikeremként is könyveltem el, hogy Egerben ez az egység az országban elsőként jött létre

– mondta  Mirkóczki Zita, aki szerint a „rokoni szál”, – amit a Fidesz az egri kampányban is szívesen meglovagolt – semmilyen módon nem játszott szerepet a kinevezésében, a két család egyébként sem tartotta a kapcsolatot. A vírus és a kormány által bevezetett rendkívüli veszélyhelyzet húzta keresztül alpolgármesterei kezdeményezéseit, mondta, hozzátéve:

Ebben a helyzetben tudomásul vettem, hogy a polgármester máshová teszi a hangsúlyokat a feladatmegosztásban is, jómagam pedig a jövőben egyéni körzeti képviselőként, bizottsági elnökként és a 26 éve működtetett vállalkozásomban fogok dolgozni.

Rovatok