Index Vakbarát Hírportál

ATV: Nem címkézték fel a fertőtlenítőt, ezért keverhették össze a sóoldattal a Szigetvári Kórházban

2020. május 29., péntek 10:29

Újabb részleteket közölt az ATV arról az esetről, amelynek során egy 42 éves csurgói nőt sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek a Szigetvári Kórházban. Riportjuk szerint a nőt nem a központi műtőben, hanem a kis műtőben kezelték, információik szerint azonban ide nem akarták levinni a 8 literes nagy fertőtlenítőt, ezért egy kisebb üvegbe töltöttek belőle. Csakhogy nem írták rá, mi van benne, így keveredhetett véletlenül a fertőtlenítő, amit általában műtők és eszközök tisztításához használnak, a sóoldatok közé. 

A 42 éves csurgói nőn eredetileg nőgyógyászati műtétet kellett végrehajtani. A beavatkozás során a feltárt szakaszt sóoldattal szerették volna átmosni, ám helyette erős fertőtlenítőt használtak véletlenül.

Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek korábban azt mondta, a hiba súlyos következményekkel jár, és akár halállal is végződhet, mert a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

Két nappal ezelőtt a nőt Pécsett kezelték az intenzív osztályon, állapota válságos volt – mostanra úgy tűnik, túlélheti a történteket. Az ATV híradója úgy tudja, hogy a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott. Őt is kórházban kezelik az eset óta.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben. A kórház annyit közölt: jelenleg is zajlik egy belső és egy hatósági vizsgálat is. Azt írják, hogy együttműködnek a hatóságokkal.

Rovatok