Index Vakbarát Hírportál

Egy szolnoki apa és két fia is prostitúcióra kényszerített egy lakásotthonban nevelkedő lányt

2020. május 29., péntek 07:13

Egy család három férfitagja kényszerített prostitúcióra egy lakásotthoni lányt. A Készenléti Rendőrség személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Mihály 31 éves és F. Sándor 25 éves abonyi, valamint F. Mihály 50 éves szolnoki lakosok ellen, írja a Police.hu.

A 31 éves férfi 2017 tavaszán szerelmi kapcsolatot színlelt egy lakásotthonban nevelkedő lánynak, aki emiatt hozzá költözött. F. Mihály néhány hét együttélés után megpróbálta rábeszélni a lányt, hogy dolgozzon neki prostituáltként, de a sértett ebbe nem ment bele. A férfi erre valamilyen kábító hatású szert itatott a lánnyal, akinek így megtörte az akaratát, és egy hónapon keresztül dolgoztatta. A szerzett pénzt elvette tőle, és abból tartotta el magát. A nőt F. Mihály és testvére –, aki a nő szállításában és néha a felügyeletében is részt vett –, F. Sándor is többször fenyegette, néha meg is verték. A lányt még Olaszországba is kivitték, az ott szerzett pénzét is elvették tőle.

Amikor a lány megpróbált elszökni, a 31 éves férfi egy hosszabbítókábellel ostorozta meg, majd egy éjszakára egy székhez kötözte.

Az abonyi férfi 50 éves szolnoki apja is legalább négy alkalommal kényszerítette prostitúcióra a nőt, akit aztán a nő tudtán kívül 2017 nyarán 40 ezer forintért el is adott az egyik ismerősének. A sértett végül 2017 őszén tudott kiszolgáltatott helyzetéből szabadulni.

A rendőrség szerint a 31 éves férfi korábban már elkövetett ugyanilyen bűncselekményt, csak akkor kiskorú lánnyal.

Rovatok