Index Vakbarát Hírportál

Vesztegetés miatt elítélték az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét

2020. február 25., kedd 13:21

Jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét vesztegetés miatt, írja az MTI. A vádirat szerint Balogh 2018. március 24-én Ibrányban találkozott egy rendezvényszervező cég munkatársával, akitől azt kérdezte, hogy megszervezne-e egy rendezvényt az ORÖ részére, melynek költségéről számlát kellene kiállítani.

Később azonban kiderült, hogy valójában nem tartják meg a rendezvényt, csak a 2018-as országgyűlési választások előtt kapott 81 millió forintos állami támogatást szeretné lepapírozni az ORÖ elnöke.

Pár nappal később már arra kérte Balogh a cég munkatársát, hogy állítson ki egy 3,5 millió forint összegű számlát az ORÖ, mint megrendelő részére a meg nem tartott eseményről.

Az ORÖ akkori elnöke azt ígérte, hogy a számlán feltüntetett összeget az önkormányzat átutalná a kft.-nek, melyből a cég megtarthat 600 ezer forintot, a többi pénzt azonban vissza kell adni neki.

A férfi nem fogadta el az ajánlatot, és a beszélgetésről hangfelvételt készített. Az első fokon eljáró törvényszék tavaly októberben szabott ki egy éves börtönbüntetést Balogh ellen, a végrehajtást azonban két év próbaidőre felfüggesztették. Az indoklásban elhangzott, hogy mivel a korábban megtartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálta, csak a büntetés kiszabásának szempontjait vette figyelembe.

Rovatok