Index Vakbarát Hírportál

Nyílt levélben kérik Siklósi Beatrix felmentését

2020. január 27., hétfő 17:30 | aznap frissítve

21 zsidó szervezet csatlakozott ahhoz a nyílt levélhez, ami az antiszemita botrányokat halmozó Siklósi Beatrix felmentését kéri – írja a 444.hu.

A Zsidó Közösségi Fórum tagjai – köztük a Holokauszt Emlékközpont, a Lauder Javne Iskola, a Haver Alapítvány, a Bálint Ház és Az Élet Menete Alapítvány – kérik az MTVA vezérigazgatójától, Papp Dánieltől, hogy mentse fel a Kossuth Rádió új csatornaigazgatóját, Siklósi Beatrixet.

A nyílt levelet egyébként az aHang tette közzé, és azért Papp Dánielnek címezték, mert „az MTVA és annak felügyelete a mai Magyarország talán legátláthatatlanabb, legkuszább struktúrája”, végül több szakértővel konzultálva arra jutottak, hogy az MTVA vezérigazgatójának lehet ráhatása Siklósi visszahívására.

Az aHang nyílt levelét eddig 1700-an küldték el Siklósinak és az MTVA vezérigazgatójának, Papp Dánielnek.

Siklósi Beatrix antiszemita megnyilvánulásai miatt korábban a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának három ellenzéki tagja (Debreczeni József, Kránitz László, Silhavy Máté) is tiltakozott a kinevezése ellen. Ők akkor azt is kifogásolták, hogy Siklósi közismert Orbán-rajongó, ami szembemegy azzal a törvényi előírással, miszerint a közmédia egyik rádiójának csatornaigazgatójaként garantálnia kell a közszolgálati médiaszolgáltató függetlenségét.

Siklósi egyébként eddig az M5 csatornaigazgatója volt, neve akkoriban vált közismertté, amikor 2003-ban megszüntették az egyik műsorát, ahová vendégként hívott meg egy több országból kitiltott, szélsőjobboldali holokauszttagadót. 2014-ben a vallási műsorok élére nevezték ki, de a Facebookon nyilvánosan posztolt zsidózásai és egyéb vállalhatatlan megnyilvánulásai miatt kirúgták. Siklósi nem adta fel, és 2018-ban ismét a közmédia kötelékébe került az M5 élén. Ha valaki bővebben olvasgatna borzalmas Siklósi-posztokat, a 444-en talál egy válogatást a témában.

Rovatok