Index Vakbarát Hírportál

Csaknem kéttucatnyian fordultak a Mátrai Erőmű orvosaihoz

2019. november 22., péntek 16:34

A helyszínen tartottak sajtótájékoztatót a Mátrai Erőműben történt gázszivárgással és az azzal kapcsolatos mérgezésekkel kapcsolatban a cég biztonsági vezetői, az egészségügyi vezetők, a katasztrófavédelem helyi vezetői és a helyi tisztifőorvos. 

A történet ismerős lehet, november elején a Mátrai Erőműben dolgozók közül többen is kellemetlen szagú gázokat éreztek, és vegyszeres irritációról tettek bejelentést. Valakinek a szeme is sérült, az orra folyt, illetve a bőrén voltak irritációra utaló jelek.

A történet egy nyári szivárgás után kezdődött. Akkor nem sérült meg senki, de készítettek egy vészhelyzeti forgatókönyvet. A forgatókönyvre nem sokkal később szükség is lett. A mostani anomália november 4-én kezdődött.

A kéntelenítő medence szivattyúházban működő két szivattyú közül az egyik elromlott, kezdte a történetet Hampó Norbert, a Mátrai Erőmű biztonsági vezetője. Ezt kezdték el munkások másnap javítani, és aznap nem észleltek semmilyen problémát. Másnap azonban minden megváltozott, amikor visszatértek, hogy folytassák a munkát. Ezután már irritációról számoltak be: könnyeztek, folyni kezdett az orruk, ekkor abbahagyták a munkát, és az esetet jelentették.

November 7-én a reggeli órákban a vízellátási osztály munkatársai lementek a medencéhez mintát venni, mint a biztonsági vezető, aki szerint ezek a munkatársak semmi rendkívüliről nem számoltak be, de közben az előző napi jelentések összegzése után a vegyészeti osztály munkatársai is a helyszínen szemléztek, és akkor már ők is tapasztalták az irritációt, a könnyezést és az orrfolyást.

Ezután lépett életbe a vészhelyzeti forgatókönyv, megjelentek a munkavédelem munkatársai, a biztonságiak. A készülék a határértékhez közelítő koncentrációban nitrogén-monoxidot mértek.

Sem ők, sem a megismételt mérésben kénhidrogént nem érzékeltek. De ez délutánra megváltozott.

A területet lezárták, szellőztetni kezdtek. A biztonsági vezető szerint ezután azt is megtiltották a munkatársaknak, hogy a medencénél dolgozzanak, illetve csak védőfelszerelésben és izolációs készülékkel lehetett megközelíteni a helyszínt.

Hampó Norbert szerint a Mátrai Erőmű nem elbagatellizálta, hanem rögzítette a helyzetet, és a tájékoztatást helyezték előtérbe: két céljuk volt onnantól, a szivattyúház kiszellőztetése, és a tároló további vizsgálata.

November 9-én a biztonsági igazgatóság munkatársai a pótvízmedence héjazatát megbontották a javításhoz, és egy nagy teljesítményű ventilátorral elkezdték szellőztetni a zárt helyiséget.

Órákon belül kiszellőzött, a gázterhelés megszűnt.

Ezután fordult a tájékoztatást előtérbe helyező cég a környező települések lakosságához, és kiadtak egy tájékoztatót, mert a biztonsági vezető szerint csak riadalmat okozott volna a hír, hogy bomlástermék van a levegőben. Majd a hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.

Szerinte az ipari park dolgozó és a környék lakó több ezer fő nem volt veszélyben az észlelés napján sem. 

Tényleg így van!

- tette hozzá Hampó Norbert.

A biztonsági vezető szerint az azóta eltelt időszakban is folyamatosan mérik a levegőben (légtérben) lévő anyagokat, és a vizsgálatok eredménye azt mutatja,

hogy javult a helyzet. 

Aztán néhány keresetlen szót szólt a sajtóról, visszautasítják azokat a cikkeket, amelyek a felelősségüket feszegetik, ezek szerinte megalapozatlan írások, amelyek félelmet keltenek a lakosságban és

rémhírterjesztésre is alkalmasak.

Szerinte most már a bomlástermékek jelenléte elenyészőre csökkent, és az ott dolgozók, illetve a környéken élők biztonságban vannak.

November 14-én már semmilyen koncentrációban sem lehetett kimutatni a gáz jelenlétét.

Hogy pontosan mi és miért történt, azt a vizsgálatok fogják megmondani, addig azonban nem adnak további tájékoztatást. Azt mondta, hogy jelenleg környezetvédelmi szakemberekkel tisztítják meg a tavat.

A katasztrófavédelem Heves megyei helyettes vezetője, Plachi Péter ezredes is szót kapott. Elmondta, személyesen ment a helyszínre, amikor riasztották őket, és a szivattyúházban kimutatták a két gáz jelenlétét: foszforhidrogént és kénhidrogént. Emiatt teljes izolációs védelemre utasította a kollégáit, és minden eshetőségre felkészültek.

A minden eshetőség volt az oka annak is, hogy két buszt is a környékre küldtek, ha esetleg evakuálni kellene a falvak lakosságát. A környezetben azonban nem mutatták ki a mérges gázokat.

A Mátrai Erőmű egészségügyi vezetője szerint 19-20 ember jelentkezett náluk panaszokkal, de még lehetnek olyanok is, akik a háziorvosukhoz mentek, erről ők nem tudnak. Mint mondta, náluk az első munkatársak november 12-én jelentkeztek irritatív tünetekkel, ami

szokatlan volt.

Ezért bejelentést tettek a felettes szervnek, a munkavédelmi felügyelőségnek. Néhányan két-három nap táppénzt vettek igénybe, de ma már valamennyi dolgozó keresőképes. Mint mondta, amíg nem zárul le a vizsgálat, addig nem szeretnének bővebb tájékoztatást adni.

A rendőrség szerint csütörtökön környezetkárosítás miatt feljelentést tett valaki, a nyomozást Borsod Abaúj Zemplén megyei kapitányság folytatja le.

Az Index rákérdezett arra, hogy miért nem közöltek mért értékeket a gázszivárgás után, amire Plachi azt mondta, ez nem igaz, mert sajótnyilvános méréseket végeztek, ahol ha valaki megkérte őket, hogy mérjék meg egy konkrét helyen a gázszint értékét, ők megmérték, és nullás mérési eredményeket kaptak. Ugyanakkor Plachi szerint egy 0,05 ppm-es érték sem mondana bármit:

hogyha most ilyen konkrét mérési tartományokat adnánk meg, az mondjuk egy laikusnak, egy hétköznapi embernek nem sokat mond.

(Borítókép: A Mátrai Erőmű 2019. november 22-én. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok