Index Vakbarát Hírportál

A lány sírt és sokkos állapotban volt

2019. november 21., csütörtök 15:02 | aznap frissítve

Megszólalt csütörtökön az a nő, akit a vád szerint egy afgán férfi megerőszakolt tavaly szeptember 9-én egy József Attila utcai Döner Kebab gyorsétkezdében. Élete legrosszabb élményének nevezte a nő, ami tavaly ősszel történt vele, a vádlott viszont tagadta az erőszakot. Egy másik nő a tárgyaláson azt mondta, hogy ugyanez a férfi két hónappal korábban éjjel elővette a péniszét, és úgy üldözte őt.

A hallgatóság méretéhez képest túl apró tárgyalótermet készítettek elő a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Markó utcában csütörtökön, ezért termet kellett váltani (a sajtó munkatársain és a tanúkon kívül tíz ember volt jelen). A 19 éves S. B. Ahmad vádlottat vezetőszáron kísérte a terembe két nagydarab maszkos BV-s, és tolmács segítette a tárgyaláson. A vádlott most nem tett részletes vallomást, mert a nyári előkészítő ülésen már beszélt.

Akkor azt mondta, hogy 

a nő beleegyezésével történt tavaly a szexuális aktus a döner kebabos mosdóban.

A sértett nő meghallgatásával kezdődött a csütörtöki tárgyalási nap. A nő végig összegörnyedtve ült a tárgyalóteremben, arcát elfordította a hallgatóságtól és a sajtó képviselőitől, vállig érő hajába temetkezett. Kezdetben nem is kellett a népes hallgatóság előtt beszélnie, dr. Tóth Miklós Ferenc bíró ugyanis a tárgyalás megnyitása után közvetlenül zárt tárgyalást rendelt el arra az időre, amíg őt meghallgatta.

A vádlott férfi viszont a teremben maradt, így a nő pár lépésnyire tőle beszélt másfél órát a tavaly őszi esetről.

A vádiratból az derül ki, hogy S. B. Ahmad pár napja dolgozott ennél a gíroszosnál, amikor 2018. szeptember 9-én, hajnali 2 óra körül a csütörtökön meghallgatott nő megkérte, hogy engedje meg a gyorsétterem mosdójának használatát.

A vádirat szerint a férfi a személyzeti mosdóhoz kísérte a nőt, majd az ajtó előtt várakozott, miközben több alkalommal megpróbált benyitni a helyiségbe.  Mikor a nő ki akart jönni, a férfi belépett a mosdóba, és annak ajtaját belülről kulcsra zárta, a kulcsot pedig kivette a zárból. Ezután közel lépett a nőhöz és kényszerítette, hogy csókolja meg, azt ígérte, hogy utána kiengedi. A kényszerhelyzetben lévő nő a kérésnek eleget tett, azonban a férfi folytatta erőszakos cselekményét és szexuálisan bántalmazta a nőt, ezt követően engedte csak ki.

A tárgyaláson vetített kamerafelvételeken is jól látszik, ahogy S. B. Ahmad a mosdóhoz kíséri a nőt, majd bemennek mind a ketten és két perc után a férfi kijön onnan és megáll az ajtó előtt közvetlenül. A vádlott szerint abban a két percben az történt, hogy megkérdezte a lánytól, van-e kedve szexelni vele, és csókolóztak is. A nőt is megkérdezték, mi történt a két perc alatt és zaklatottan azt mondta, hogy semmi olyasmi nem történt, amit a férfi mond.

"Mondta, hogy megmutatja a wc-t, elől ment, kinyitott egy ajtót, bement, nem tudtam, az hová vezet, mentem utána. Nem gondoltam, hogy ilyen szándékai vannak. Mondogattam neki, hogy menjen már ki, nem tudtunk rendesen kommunikálni, mert nem ismerte a nyelvet, egyszer csak ki is ment, akkor zártam be kulccsal az ajtót és pisiltem" - válaszolta a vádlott ügyvédjének a kérdésére, hogy miért engedte be magával a férfit a mosdóba. Feldúltan válaszolt a nő arra a védői kérdésre is, hogy magyarázza meg, miért voltak bent két teljes percig együtt a wc-ben:

"Nem tudom. Ki akarom ezt törölni ezt az egészet az elmúlt egy év és két hónapban. Nem akarok erre emlékezni, életem legrosszabb élménye volt."

A felvételen az is látszik, hogy miután kijött a mosdóból, a férfi az ajtó előtt közvetlenül megáll, majd nem sokkal később elkezdi lenyomkodni a kilincset. A kilincsrángatást a vádlott azzal magyarázta, hogy a lány kiszólt, hogy "Gyere be!" Ennek ellentmond, hogy az ajtó nem nyílik. A nő szerint amint ki akart jönni a wc-ből, és visszafordította a kulcsot, a férfi benyomult a mosdóba.

Csütörtökön meghallgatták a tárgyaláson S. B. Ahmad korábbi munkatársát is, aki szintén afgán és az eset napján csak ő dolgozott a vádlotton kívül a József Attila utcai Döner Kebabnál, amikor az eset történt. Látta is azon a bizonyos éjszakán, hogy a lánnyal együtt S. B. Ahmad hátramegy az üzletben.

Ő készítette éppen a kebabokat elől, az utcafronton, de a kamerafelvételek szerint kétszer is hátrament, mivel - állítása szerint - elfogyott a zöldség, ami szükséges az ételhez. Egyik esetben szexuális aktus hangjait hallotta, konkrétan nyögéseket hallott, még meg is mutatta a tárgyalóteremben, hogy milyeneket. 

Ah, ah, ah! 

- így mutatta, és azt mondta, nőtől és férfitól származó nyögéseket is hallott. Még oda is tette a fülét az ajtóhoz (ez is látszik a videón), és azok "inkább élvezősnek tűntek, mint erőszakosnak." Mérges is lett, hogy a munkatársa munkaidőben szexel, mondta, ezért fel is hívta a főnököt, de a tulaj nem vette fel a telefont. Amikor a tárgyaláson erről beszélt, a sértett nő szót kért, és azt mondta, visszautasítja, hogy ő bármilyen élvezetet mutatott volna, azt mondta, csak sírt és néhányszor kiabált az erőszak közben.

"Ha hallottam volna sírást, én is ember vagyok, megpróbáltam volna kinyitni a vécéajtót" - fordította a tanúként jelen lévő gíroszos dolgozó szavait a tolmács. "Annyit láttam, hogy nyugodtan sétáltak a mosdó irányába és kifelé is. Amikor a lány a rendőrséggel beszélt a telefonon, akkor láttam, hogy sírt."

Mivel nem volt az apró gíroszozóban vécé, ezért a szomszédos Fröccskocsma mosdóját használták személyzeti mosdóként. Oda kísérte át S. B. Ahmad a fiatal nőt, a vád szerint ott történt a nemi erőszak. A tanú azt is elmondta, hogy az eset után közvetlenül S. B. Ahmad elszaladt, majd a rendőrök távozása után visszatért a gíroszozóba, elvett 46 ezer forintot a kasszából és közölte, hogy Ausztriába megy. A tanú meghallgatása után a vádlott azt mondta, ő csak a fizetését vette el akkor.

Meghallgatták azt a két férfit is, akik a gíroszos előtt álldogáltak éppen és felhívták a rendőröket az eset után. Egyikük, K. Krisztián azt mondta, hogy

gíroszt ettünk a hely előtt, és egyszer csak kijött a hölgy a gíroszostól, és mondta, hogy megerőszakolták. Mi voltunk az elsők, akikhez odajött. A lány sokkos állapotban volt, és próbáltuk megnyugtatni. Sírt és remegett."

Barátjával együtt szóltak a rendőrségnek, és megvárták, amíg kiérkeznek, aztán eljöttek a helyszínről. Nem hallottak semmit a vád szerinti nemi erőszak esetleges hangjaiból, de a lány rámutatott S. B. Ahmadra még ott, hogy ő erőszakolta meg.

Egyiküktől a bíró azt is megkérdezte, hogy érzett-e a sokkos állapotban lévő nőn alkoholszagot, de azt mondta, hogy nem.

Bent megerőszakoltak.

Ennyit mondott nekik a nő, majd elkezdett nagyon sírni, reszketett is a férfi szerint, akinek a telefonjáról hívták a rendőröket. Azért nem volt a nőnél a mobilja, mert a barátai a Deák térnél várták, a táskáját, telefonját is otthagyta, csak átszaladt vécére a kebaboshoz.

Nem ez az egyedüli eset 

S. B. Ahmadot két rendbeli szeméremsértés miatt is keresték korábban, miután a férfi még 2018 június elsején éjszaka a VII. kerületi Dohány utcában, majd június 20-án hajnalban a Király utca és a Lövölde tér között viselkedett szeméremsértő módon. A tárgyaláson megszóltaltak azok a nők is, akik ezeknek az ügyeknek a sértettjei.

A Dohány utcánál az történt a vád szerint, hogy S. B. Ahmad elővett pénisszel közelről követett és bámult éjszaka egy nőt. "Egy lánybúcsúztató vacsorán vettem részt, csinosan voltam felöltözve, és azt vettem észre, hogy egy kapucnis férfi elővett pénisszel követ, jön utánam, bámul" - mondta a nő, aki végül valakitől segítséget kért, és akkor a mutogatós elszaladt. A bíró többször rákérdezett, tavaly miért mondta korábban a rendőröknek, hogy fehér bőrű férfiről volt szó, a nő szerint elírhatták a korábbi vallomását. A tárgyaláson bemutatott utcai kamerafelvételeken csak távolról látszik a péniszénél matató mutogatós, a videó alapján a nő nem is ismerte fel egyértelműen S. B. Ahmadot, de többször is azt mondta, biztos benne, hogy ő volt az. A vádlott viszont kitartott amellett, hogy soha nem találkoztak.

A harmadik érintett nő kérte a bíróságtól, hogy a nyilvánosság kizárásával és a vádlott jelenléte nélkül hallgassák meg, tekintettel arra, hogy a szexuális bűncselekmények sértettjeinek a jog szerint jár a különleges bánásmód a bírósági eljárásokban. Ekkor a bíró kiküldte a hallgatóságot, a sajtó képviselőit is, ugyanakkor a vádlott bent maradt, így ennek a nőnek is pár lépésre tőle kellett beszélnie.

A bíró azzal érvelt, hogy azért nem küldi ki a férfit, mert az esetleges felismerés fontos eleme az eljárásnak. Ennek a nőnek az ügyéről korábban annyi derült ki, hogy a vád szerint őt erőszakosan fogdosta S. B. Ahmad a Lövölde tér környékén. 

A tárgyaláson megismert három eseten kívül az Index tavaly még egy negyedik nővel is beszélt, aki a médiában bemutatott körözési fotókat látva akkor azt mondta, 2018. augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad. Az Indexnek beszélő nő azt mondta, hogy ő nincs a rendőrség által említett áldozatok között, és őt is megerőszakolta a fiatal afgán férfi. 

KAPCSOLÓDÓ
Újabb nő állítja: megerőszakolta S. B. Ahmad

Újabb nő állítja: megerőszakolta S. B. Ahmad

A 22 éves nő az Indexnek azt mondta, augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit kedden egy osztrák vonaton fogtak el.

A 22 éves nő azt mondta, hogy tavaly augusztus 7-én hajnalban egy kebabozóban (másikban, mint amiről a rendőrség beszélt) megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült. Amikor viszont belépett az üzletbe, a férfi rázárta az ajtót, berángatta a vécébe és megerőszakolta. Az általa elmondottaknak utánajártunk, itt olvashatja cikkünket.

A József Attila utcai nemi erőszak után nagy erőkkel indult a rendőrség a férfi után, még külön nyomozócsoportot is létrehoztak, ellenőrzték a férfi ismerőseit, a tömegközlekedési eszközöket és bizonyos főbb útvonalakat is, sőt európai elfogatóparancsot is kiadtak. Végül szeptember 11-én késő este osztrák rendőrök fogták el a férfit Ausztriában, Linz környékén, egy Frankfurtba tartó vonaton igazoltatták, és az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján azonnal el is fogták. Egy éve, novemberben hozták Budapestre, azóta őrizetben van. 

S. B. Ahmad akár tíz évet is kaphat. Az előkészítő tárgyalás során lemondhatott volna a tárgyaláshoz való jogáról a csekélyebb büntetés érdekében, de ő inkább vállalta a pert.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok