Az október 13-i választás után többféle narratíva született a Fideszben és környékén arról, hogy mi is történt pontosan (Borkai-faktor, külföldi szavazók Budapesten stb.), ezek a kommentárok azonban nem igazán érintettek politikai kulcskérdéseket. Házon belülről Gulyás Gergely annyit elismert, hogy hibáztak, Cser-Palkovics András szerint nem volt jó a fővárosi kampány, amellyel Tarlós István sem volt megelégedve. A legerősebb megjegyzés a nyíltan kormánypárti Németh Sándortól érkezett, aki szerint a képmutató keresztény propaganda lekerülhetne a napirendről.
A szombati Magyar Nemzetben megjelent egy szöveg, ami nem igazán a szerző személye miatt érdekes (Pilhál György nem tartozik a kifejezetten befolyásos kormánypárti publicisták közé), hanem inkább az állításai miatt.
Kezdésnek felidézte a Magyar Krónika főszerkesztőjének, Bencsik Gábornak a posztját, aki úgy látja, "egyre több embert irritál a Fidesz", "sokan haragszanak a kormányra", az embereket "a polgárokkal való együttműködés módja" idegesíti.
Eltűnt az emberi hang, a tévedéseket őszintén bevalló, az eredményeket bemutató, a másféle véleményre is kíváncsi, párbeszédre hajlandó magatartás, helyette agytrösztökben kimunkált, közvélemény-kutatásokon megmért üzenetek vannak, meg izomból politizálás
- írta Bencsik, Pilhál pedig hozzátette, hogy van valami ezekben az "igazi érted haragszom, nem ellened gondolatokban", majd felidézi, hogy pár éve ő is írt egy hasonló cikket.
Itt jön a szöveg legérdekesebb része, Pilhál ugyanis megjegyezte, hogy ugyan kihagyta a címzett nevét, kis fantáziával ki lehetett találni, hogy kinek szóltak a sorok. Elég egyértelmű, hogy nem mondjuk Semjén Zsoltnak, hanem Orbán Viktornak szólt a szöveg.
Amikor először találkoztunk, egymásra mosolyogtunk, és te azt mondtad: Hallgass a szívedre! És mi hallgattunk, mentünk utánad. Veled. Nem bántuk meg. Szép volt, fölemelő, még akkor is, ha olykor beleszaladtunk valami rosszba. [...] A gondjainkat megosztottuk, kibeszéltük, s ha összekaptunk is néha, annak sem volt éle. Egymásért civódtunk. Akkor még őszinte voltál! [...] Már nincsenek közöttünk őszinte tereferék. Egyre ritkább, hogy végighallgatsz bennünket. Ha mégis, akkor sem érdekel igazán a mi véleményünk. Teszed, amit jónak látsz. [...] Kiállunk melletted, pedig igazából már csak kevesen tudják, mi van körülötted. Te tényleg úgy érzed, még minden a régi? Nem lehet, hogy tévedsz? Te megszoktál, és túlléptél rajtunk. Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz. [...] Ne tedd! Legyél újra a régi, a kedves, a szerethető!
- idézte fel Pilhál a szöveget. Ugyan nem mondja ki, de feltételezhetően azért elevenítette fel ilyen hosszan a korábbi írását, mert a tartalmát most is érvényesnek, aktuálisnak gondolja.
A fő mondanivaló csak ezután következik; a szerző felidézte, hogy 2002-ben a Fidesz szempontjából vesztes országgyűlési választás után Orbán összehívta a polgári köröket, megmozdult a jobboldali tábor, minden fideszes politikus "kiment a terepre, a nép közé", pezsgett a nemzeti buzgalom, a polgári körök "csodát csináltak", a 2010-es választás után azonban "máról holnapra elfelejtették ezeket.
Már nem volt kíváncsi rájuk a politika. Kinőtte őket. Levetette, mint egy megunt ruhát. A polgár – a lelkes, csupa szív aktivista – megtette a kötelességét. A polgár mehet... Vele együtt, ahogyan Bencsik is írja, szép lassan „eltűnt az emberi hang”... Most látni csak, milyen kár
- írta a szerző, aki a végén arra a következtetésre jutott, hogy újra kellene szervezni a polgári köröket, újra ki kellene menni a nép közé, és meg kellene találni azt a bizonyos eltűnt hangot.