Index Vakbarát Hírportál

Megduplázzák Áder János fizetését

2019. november 15., péntek 14:52 | aznap frissítve

A mostani havi 1,5 millió forint körüli összegről a duplájára, közel 3 millió forintra nőne Áder János fizetése egy friss törvényjavaslat szerint, írta meg elsőként a 24.hu

A törvényjavaslatot Gulyás Gergely kancelláriaminiszter terjesztette be: eszerint a jövőben a köztársasági elnök

a házelnöki fizetés 110 százalékát kapná meg, ami 2 millió 937 ezer forint lenne minden hónapban. 

Áder János fizetése eddig a 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese volt, ami havi 1 millió 507 ezer forintot jelentett. Mostantól viszont az országgyűlési képviselőkhöz és a házelnökhöz hasonlóan az évi bruttó átlagkeresethez igazítanák az államfő bérét, így az jövőre automatikusan nőhet majd. 

Márciusban fogadta el az országgyűlés azt a törvényt, aminek köszönhetően Kövér László házelnök fizetése fél év alatt több mint egymillió forinttal nőtt: ekkor igazították az országgyűlési képviselők fizetését a nemzetgazdasági átlagkereset háromszorosához, a házelnöki fizetést pedig a képviselői kereset 2,7-szereséhez, ez havonta 2 millió 670 ezer forint. 

Miközben a közszférában létszámstop van, addig az állami hivatalok vezetőinek folyamatosan emelik a bérét, bírálta a törvényjavaslatot pénteki sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. A közigazgatási létszámstopot Gulyás Gergely elismerte ugyan a csütörtöki kormányinfón, de hozzátette, hogy az körülbelül csak két hétig lesz érvényben. 

Rovatok