Index Vakbarát Hírportál

Németh Szilárd nem lökhette meg Hadházyt, mert a helyén ült

2019. október 23., szerda 14:02 | aznap frissítve

Hadházy Ákos ellenzéki képviselő hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök beszéde közben táblát tartott a pulpitus elé, amelyen a kormányfő szónokolt. A táblákon Orbánt hazugnak, tolvajnak nevezte. A miniszterelnök kénytelen volt félbeszakítani a beszédét, majd folytatta, illetve egyszer csak felülről megpróbálta kikapni Hadházy kezéből a táblákat.

A parlamenti botrány percei videón

Ezután fél tucat fideszes képviselő rohamozta meg Hadházyt, kicsavarták a kezéből a táblát, és eközben Hadházy szerint Németh Szilárd fideszes alelnök, aki egyébként a hazai birkózószövetség elnöke is, meglökte őt.

Csakhogy a jelek szerint valakivel összetéveszthette Némethet (az Index tudósításában is Németh szerepelt), mert mint alább a fényképen is látható, Németh Szilárd az incidens alatt az államtitkári székében üldögélve figyelte a Hadházy körül kialakult csoportosulást.

Németh maga is azt írta kedden a Facebookján, hogy: 

Hadházy most is hazudik, mint mindig!

A kép bal oldalán, a bársonyszékekben balról a másodikként, előrehajolva, nyugalmi helyzetben látható Németh Szilárd, míg Hadházy viaskodik. Az kétségtelen, hogy az ellenzéki képviselő mellett egy Némethez a megszólalásig hasonlító testes férfi kopasz feje és tarkója látható, de néhány centiről mégiscsak megkülönböztethető lehetett volna a két alak. 

A tusakodásban Kubatov Gábor, Bánki Erik, Kerényi János is részt vett, továbbá Hoppál Péter is megjelent a csoportban. Ha ön tudja, ki lehetett Németh dublőre, írja meg nekünk!

Update: Hadházy bocsánatot kért Német Szilárdtól a tévedésért egy Facebook-bejegyzésben:

Rovatok