Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz ellenzéki frakció Debrecenben, csak Fidesz-KDNP-s

2019. október 23., szerda 11:08 | aznap frissítve

Debrecenben kizárólag kormánypárti képviselőjelöltek nyertek az önkormányzati választáson, az ellenzék a 23 választókerületből egyetlen helyen sem tudott képviselőt bejuttatni a közgyűlésbe, így kizárólag a töredékszavazatoknak köszönhetően, kompenzációs listákról juttathatott be képviselőt: 9 listás helyből négyet kapott a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás választási szövetség (3 DK-s és 1 MSZP-s képviselő), hármat a Momentum-Jobbik-LMP szövetség (2 momentumos és 1 jobbikos képviselő), illetve 2 mandátumot kapott a Civil Fórum, írja Debreciner.hu. (A Debreciner a Civil Fórumot "Fidesz-közeli szervezetként" említi, a szervezet szerint azonban ez nem igaz.)

Ettől még alakíthattak volna frakciót, de nem egy jelölő szervezet juttatott be listáról ellenzéki képviselőket: a szabályok szerint „a képviselőcsoport megalakításához és működéséhez három vagy ennél több - a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán jelölő szervezetként induló - jelölő szervezet esetében legalább 9 képviselő szükséges”.

A Debreciner.hu szerint azzal az ellenzéknek már a választás előtt tisztában kellett volna lennie, hogy nincs esélyük frakció alakítására, ezért valamilyen közös szervezetben kellett volna indulniuk, ahogy tették például Egerben

Így viszont a napirendi pontoknál nem kapnak lehetőséget álláspontjuk ismertetésére, és például frakcióhelyiségeket sem kaphatnak. Azt írja a helyi portál, hogy a rendszerváltozás óta eltelt harminc évben még nem volt olyan, hogy ne lett volna az ellenzéknek frakciója.

Rovatok