Index Vakbarát Hírportál

Általános káoszra hivatkozva támadta meg a választási eredményt a Fidesz az I. kerületben

2019. október 19., szombat 11:00 | aznap frissítve

Általános káoszra panaszkodtak a budavári fideszesek azokban a beadványokban, amelyeket a vasárnapi önkormányzati választási eredmények ellen nyújtottak be, írja a 444.hu. A portál végignézte a jogorvoslati kérelmeket, amelyeket ugyanakkor, mint még pénteken megírtuk, már csütörtökön elutasított a Fővárosi Választási Bizottság.

A Fidesz és a KDNP összesen 11 kifogást adott be, amivel mind a 10 egyéni választókerület és a polgármester-választás eredményét is megtámadták. A kormánypártok általánosságban arra hivatkoztak, hogy a szavazatok számlálásánál a különböző színű és fajtájú szavazólapok és borítékok szétválogatása és minősítése miatt

általános volt a káosz.

A fideszes delegáltak ugyanis arról számoltak be, hogy nagy volt a kapkodás a szavazólapok jelöltenkénti szétválogatása közben, és szerintük senki sem ellenőrizte, hogy nem került-e érvényes szavazólap más jelölt szavazólapjai közé. Három kormánypárti delegált arra gyanakodott, hogy a körzeteikben a fideszes jelöltre leadott szavazólapok keveredhettek V. Naszály szavazatai közé, ezért a megállapított eredmény téves lehet.

De mivel a Főválasztási Választási Bizottság szerint a fideszes panaszok alapján az egyéni körzetek esetében merülhet fel a jogsértés, ezért csak a polgármester-választás esetében fogadták el a panaszt. Hozzátették, hogy az egyik szavazókör delegáltja is csak az „előfordulhat”, „kerülhetett” szavakat használta, ez alapján pedig „a feltételezés a jogsértést nem bizonyítja, de még csak nem is valószínűsíti”.

A Fővárosi Választási Bizottság így nem látta indokoltnak a szavazatok újraszámlálását, és helybenhagyta az eredményt.

"A kérelmet már hétfőn benyújtották, de mi csak csütörtökön délután tudtuk meg, mivel se a Helyi Választási Bizottságtól nem kaptunk értesítést, se a Fővárosi Választási Bizottság   honlapjára   nem került ki. Csütörtökön azonban összeült a Fővárosi Választási Bizottság, és a kérelmeket elutasította.

Ha tehát a Fidesz nem megy a bíróságra, akkor hétfő reggel már jogerős a választás eredménye és én polgármesterként megkezdhetem a munkát

– mondta a Párbeszéd budavári megválasztott polgármestere még pénteken.

V. Naszályi 121 szavazattal győzte le Nagy Gábor Tamást, a Fidesz eddigi kerületvezetőjét, de volt 241 érvénytelen voks a polgármester-választáson. Ez alapján tehát az eredmény meg is fordulhatott volna egy újraszámlálásnál, de az ellenzékiek biztosra veszik, hogy tisztességesen és alaposan számolták meg vasárnap a voksokat. Talán éppen ennek köszönhető, hogy csütörtök éjjel Nagy Gábor Miklós belefogott a költözködésbe.

Különös pikantériája a történteknek, hogy a fideszes szavazóköri delegált, az eddig kormánypárti vezetésű önkormányzatok delegáltjaival majdnem mindenhol többségben voltak a vasárnapi választáson, mint az ellenzékiek. Éppen ezért azokról a helyekről, ahol nem várt győzelmet arattak az ellenzéki jelöltek, folyamatosan érkeztek a hírek arról, hogy sokadszor is újraszámolták a voksokat a bizottságok. Aligha elképzelhető, hogy az ellenzéki jelölt javára idéztek volna elő "káoszt" a kormánypárt által megbízott szavazóköri delegáltak.

Rovatok