Index Vakbarát Hírportál

Nem megy zökkenőmentesen a kerületek ellenzéki átvétele

2019. október 18., péntek 16:05 | aznap frissítve

Több fővárosi kerületben is megtámadta a választás eredményét a Fidesz vagy a hozzájuk kötött jelöltek. Van, aki szerint az eredményt érdemben nem befolyásoló, időhúzó próbálkozásról van szó, és a leváltott fideszes kerületvezetés nyomokat akarhat eltüntetni, mások viszont úgy érzik, a jogi sakk-matt helyzet előidézése a cél, tehát azzal, hogy az új polgármesterek nem léphetnek hivatalba és így nincs aláírási joguk sem, a munkakezdést lehetetlenítik el, és az önkormányzatokat bénítják meg.

Két körzetben támadták meg fideszesek a választás eredményét Újpesten. A Momentum meglepetés-polgármestere, Déri Tibor az Indexnek azt mondta, két egyéni választókerületben, a 6-osban és a 9-esben támadták meg az eredményt, ahol szoros versenyben, de ellenzéki győzelem született, illetve így tettek a polgármesterválasztás eredményével is.

Noha kétezer szavazattal többet szerzett Wintermantel Zsoltnál, így számára nyilvánvaló, hogy az eredményt nem befolyásolja az újraszámolás (emiatt a választási bizottság el is utasíthatja a panaszt), de a jogorvoslati procedúra több hét, így szerinte ez nem szolgál másra, mint időhúzásra és arra, hogy a polgármesteri hivatalban ne tudja ellátni a feladatait.

Amikor ott jártam, hogy egyeztessek a jegyzővel, megtapasztaltam, hogy Wintermantel Zsolt nyilvános ígéretei ellenére nem tisztességes és átlátható az átadás-átvétel folyamata, eddigi alpolgármestere, aki az egyik panaszt tette, a hivatalban folyamatosan a megválasztott polgármester háta mögött intézkedik. Felhívom azonban a figyelmüket arra, hogy minden egyes jogszerűtlenségnek a végére fogunk járni, ha megteszik, hogy bármilyen új kötelezettségvállalást, akár visszadátumozva az önkormányzatra rónak, annak is meglesznek a jogi következményei

– tette világossá Déri. Addig is kérte a jegyzőt, tegyen óvintézkedéseket, illetéktelenek, akiknek már nincs mandátumuk, ne mehessenek be a polgármesteri hivatalba.

Az új, megválasztott polgármester szóban erről mindenkit tájékoztatott, tartott egy állománygyűlést is, hogy tisztázza: nem vérengzésre, hanem szakmai munkára, az önkormányzat átlátható, tisztességes működésre állítására készül. Reméli, hogy ennek abban az időben sem próbál senki keresztbe tenni, amíg jogilag még nem polgármester. Hogy mikor léphet mégis hivatalba, azt Déri a jogorvoslati idők figyelembe vételével október végére teszi. Mindezek után pedig azt is előre vetítette: minden egyes szerződést, minden pénzügyi tranzakciót visszamenőleg meg fognak vizsgálni, hiszen ami most történik ezzel az időhúzással, az éppen azt bizonyítja, hogy itt valamiféle rejtegetnivalója van valakiknek.

Tudom, hogy egyesek nagyon szeretnék megúszni az átvilágítást. Lesz. Ezek után pláne

– fogalmazott.

Más a helyzet az első kerületben, ahol V. Naszályi Márta polgármesterré választása ellen nyújtottak be kifogást a fideszesek, kérve a szavazatok újraszámolását. „A kérelmet már hétfőn benyújtották, de mi csak csütörtökön délután tudtuk meg, mivel se a Helyi Választási Bizottságtól nem kaptunk értesítést, se a Fővárosi Választási Bizottság honlapjára nem került ki. Csütörtökön azonban összeült a Fővárosi Választási Bizottság, és a kérelmeket elutasította.

Ha tehát a Fidesz nem megy a bíróságra, akkor hétfő reggel már jogerős a választás eredménye és én polgármesterként megkezdhetem a munkát

– mondta a Párbeszéd budavári megválasztott polgármestere. V. Naszályi 121 szavazattal győzte le Nagy Gábor Tamást, a Fidesz eddigi kerületvezetőjét, de volt 241 érvénytelen voks a polgármester-választáson. Ez alapján tehát az eredmény meg is fordulhatott volna egy újraszámlálásnál, de az ellenzékiek biztosra veszik, hogy tisztességesen és alaposan számolták meg vasárnap a voksokat. Különös pikantériája a történteknek, hogy Nagy Gábor Tamás – mint megírtuk – már hétfőn gratulált legyőzőjének, és nem említette, hogy jogorvoslatot nyújtanak be az eredmény ellen, sőt, egyeztetést kezdeményezett az önkormányzat átadás-átvételéről is. Csütörtöki egyeztetésükön azonban már tájékoztatta erről V. Naszályi Mártát, mondta az Indexnek a megválasztott polgármester. 

V. Naszályi úgy érzékelte, inkább lélektani okai voltak, hogy egy ilyen szoros eredmény esetében megtette ezt a jogorvoslati utat a Fidesz, és bízik benne, hogy hétfőn most már tényleg jogerőre emelkedik az eredmény.

Kis kitérő, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján a fővárosi VII. kerületi polgármester-választásnál is az szerepel, hogy annak eredménye nem jogerős. Amikor viszont erről kérdeztük Niedermüller Pétert, aki a fideszes Vattamány Zsolt felett győzedelmeskedett, nemhogy nem tudott arról, hogy bárki panasszal élt volna a kerületben, hanem azt is egyértelművé tette: csütörtök délután négykor jogerőre emelkedett a választók akarata, így már ő Erzsébetváros polgármestere.

Niedermüller ugyanakkor kedden veszi át a mandátumához tartozó megbízólevelet, és akkor zajlik majd az átadás-átvétel, amelyben ugyanakkor Vattamány korrektségére számít. Azt mondta, hogy ők a héten már egyértelművé tették, hogy a kerületi cégek nem tehetnek új kötelezettségvállalásokat, már csak azért sem, mert teljes önkormányzati átvilágítás kezdődik, amelynek eredményeként átalakítják a cégstruktúrát is. Niedermüller szerint a cél az átlátható, tiszta önkormányzati működés, ennek érdekében pedig megbíztak egy pártoktól, érdekköröktől független ügyvédi irodát azzal, hogy jogi értelemben végezze el az átvilágítás feladatát. Az új polgármester biztos benne, hogy ez feszültségteljes időszak lesz, de nem változik semmi, ha ezt nem csinálják tisztességesen végig.

Józsefvárosban viszont tényleg nem jogerős az eredmény, és noha ott Pikó András mindössze 269 szavazattal előzte meg az eddigi fideszes polgármestert, Sára Botondot, az egyéni körzetekben pedig ennél szűkebb különbségek is voltak, az ellenzéki jelöltek mégsem izgulnak az újraszámlálás miatt. Pikót ugyan nem tudtuk elérni közvetlenül, de pénteken arról tett közzé bejegyzést a Facebookon, hogy Sára Botond, valószínűleg okkal, még nem gratulált neki. Ellenben csütörtökön nemcsak újraszámoltatást kértek, hanem ezzel egy időben „kölcsönös megegyezéssel távozott a városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős holding szinte teljes aláírási joggal bíró vezetője” is.

Megtehették, mert a JGK csúcsvezetője, egy fideszes politikai kinevezett ezt lehetővé tette. Mivel a polgármesterségem nem emelkedett jogerőre, még nem élhetek a munkáltatói jogaimmal – egyelőre külső szemlélője vagyok a folyamatnak.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) az önkormányzati lakásgazdálkodásért, a helyi közutak, közterek és parkok kezeléséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős önkormányzati vállalat. Pikó szerint „aláíró vezetők nélkül félő, hogy nem lesznek időben elutalva a fizetések a dolgozóknak, leállnak a folyó ügyek (bérleti szerződések stb.), nem fizetik időben be az adót és a járulékokat, és kezelhetetlen hangulat alakul ki a vállalatnál, ahol elterjedt, hogy Pikó rugdossa ki az embereket”. A megválasztott polgármester szerint álhírekkel manipulálják a dolgozókat és az önkormányzati bérlőket, és tisztázta: nem igaz, nem rúg ki, nem tesz utcára senkit, csak szeretne végre elkezdeni dolgozni, ami azonban most hetekkel csúszik.

Az elsődleges célom a kerület intézményeinek folyamatos és normális működésének biztosítása. Polgármesterként minden józsefvárosi szolgálata a feladatom, nem érdekel, nem érdekelhet, ki melyik pártra szavazott és milyen a politikai meggyőződése. Aki betartja a szabályokat, az elvárható munkahelyi lojalitás szerint és jó színvonalon végzi a munkáját, az nem kell tartson semmitől. A politikai kinevezettektől és alkalmatlanoktól viszont megválunk – ez volt az ígéretem és be fogom tartani. Ez civilizált folyamat lehet, rajtam nem fog múlni.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. jogi képviselője az Indexszel azt közölte, hogy „Kovács Barbara, mint a  Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóságának elnöke továbbra is önálló cégjegyzéki joggal rendelkezik, így a  Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. működése továbbra is biztosított.”

Megírtuk azt is, tíz perccel a jogerőre emelkedés előtt megtámadták a polgármester-választás eredményét, így Baranyi Krisztina gyakorlatilag a polgármesteri hivatal kapujában értesült arról, hogy nem léphet hivatalba csütörtök délután négykor.

A független, összellenzéki támogatású polgármester az Indexnek most azt mondta, az időhúzással nem neki, hanem a kerületnek ártanak, hiszen attól ő nem tart, hogy újabb szerződéseket kötnének, vagy kötelezettségvállalásokat terveznének erre az átmeneti időre, mindenhonnan azt a jelzést kapja, hogy az ügymenet hetek óta áll. Közbeszerzések, szerződéskötések várnak az új polgármesterre, aki egyelőre nem rendelkezik aláírási joggal és attól tart, a kerület cégeit vegzálja majd a késlekedésért a kormányhivatal, vagy más állami hatóság.

Baranyi tisztázta: politikai ellenfelei elszámoltatása nem egyenlő az önkormányzatnak és az önkormányzati cégek teljes ledózerolásával, a kerület megbénításával, és noha a dolgozók nagyon meg vannak félemlítve, próbálja számukra is egyértelművé tenni:

nem vérengzésre készül, hanem rendet fog tenni. Aki pedig ebben partner, annak nincs félnivalója.

Hogy az egyébként a választás előtt is várt polgármester-választás eredményét mennyire jogszerűen támadták meg, azt megmutatja, hogy a Munkáspárt helyi polgármesterjelöltje támadta meg az eredményt, méghozzá pont egy olyan esetre hivatkozva, amit Baranyiék kifogásoltak, és amiben láncszavazás gyanúja miatt panaszt is tettek, a 23-as szavazókörben. Baranyi szerint nonszensz, hogy egy általuk kifogásolt eset miatt támadják meg a választás eredményét, arra hivatkozva, hogy így az „nem felel meg a valós választói akaratnak”. Főleg azért, mert ha az összes, ebben a szavazókörben leadott szavazatot levonnák mindenkitől, az sem befolyásolná a végeredményt, hiszen, Baranyi 3800 szavazattal kapott többet, mint fideszes ellenfele, Bácskai János. Fléger Tamás, a Munkáspárt polgármesterjelöltje eközben összesen 81 szavazatot kapott október 13-án.

Baranyi szerint arról folyamatosan érkeznek a hírek hozzá és csapatához, hogy a polgármesteri hivatalt és a kabinetet miként „takarítják” az elmúlt napokban. Kérte, hogy megválasztott polgármesterként legalább az átadás-átvétel folyamatában használhasson egy irodát, de a hivatalvezető azt kérte tőle, ne menjen az első emeletre egyelőre.

Ott is vannak fontos, érzékeny iratok, tartok is az eltüntetésüktől, de ezzel a most nyert három nappal az elszámoltatásnak, az önkormányzat teljes átvilágításának nem tudnak keresztbe tenni.

Mindeközben Kőbányán is megtámadta az önkormányzati választások eredményeit a Fidesz, azonban itt nem a polgármester, hanem három egyéni választókerület szavazatait fogják újraszámolni. A kerület polgármestere, Kovács Róbert Antal ugyanis a kormánypártok színeiben aratott sikert, noha képviselő-testülete a jelenlegi eredmények szerint 9-8 arányban ellenzéki többségű lenne. A kőbányai Momentum a Mércének azt írta: „Valószínűleg azért támadták a választási eredményeket, mert az ellenzék csupán nagyon kicsi fölénnyel nyerte a választókerületeket. Huszti András Norbert (Momentum) 5. EVK 1 szavazattal, Stemler Diána (Momentum) 6. EVK 9 szavazattal és Papp Zoltán (DK) 1. EVK 21 szavazattal.” Kérdés, a választási bizottság helyt ad-e az újraszámlálásnak.

Csepelen is áll a bál, jogorvoslati kérelmet nyújtott be a csepeli ellenzék a Fővárosi Választási Bizottsághoz az október 13-ai önkormányzati választás XXI. kerületi eredménye miatt, közölte az MSZP csepeli elnöke. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, véleményük szerint a XXI. kerületben nem tisztességen zajlott a választás, valamint ott volt a legtöbb (1620) érvénytelen szavazat.

Közölte, volt olyan szavazókör, ahol elhunyt személy szerepelt a névjegyzékben, vagy olyasvalakihez érkezett mozgóurna, aki ezt írásban előzőleg nem kérte. Ezért a hat párt összefogásában úgy döntöttek, hogy „megóvják” a választási eredményt – jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, aki hozzátette, a jogorvoslatot időben eljuttatták a választási bizottságnak. Azt szeretnék – emelte ki –, hogy tisztességes választás legyen a kerületben.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője szerint ami Csepelen történt, az „gyanúra ad okot”. Szerintük az ottani furcsa, kivizsgálatlan esetek és a nagyszámú érvénytelen szavazat miatt Borbély Lénárdnak (Fidesz–KDNP) meg kellene fontolnia, hogy a következő polgármesteri ciklusát kétes legitimációval indítja, vagy kiáll a választók elé, és tisztázza a botrányos körülményeket.

Erdősi Éva, a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP csepeli polgármesterjelöltje azt mondta,

sok az érvénytelen szavazat, de ezek legnagyobb része egy üresen beadott szavazólap.

Példaként közölte, átlagban a főpolgármesterre leadott szavazatok 1,42 százaléka volt érvénytelen, a polgármesterre leadottaknak 2,42 százaléka, míg az egyéni választókerületekben 6 százalék. Hozzátette, ezeket az ügyeket ki kell vizsgálni, hogy mindenki nyugodt szívvel indulhasson neki a következő öt évnek.

A választási bizottságnak három napja van a döntésre. A vasárnapi önkormányzati választás nem hivatalos eredménye szerint ismét a fideszes Borbély Lénárd lett Csepel polgármestere 14 899 szavazattal. Erdősi Éva (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) 12 260 szavazatot kapott, Pákozdi József (Buckai Szövetség Egyesület) 971 szavazatot, míg Wolf József (Munkáspárt) 230 szavazatot.

Nem csak a fővárosban, Cegléden is tudni már egy hasonló próbálkozásról, a 24.hu információi szerint ott az egyik vesztes fideszes képviselő kért újraszámolást azokban a szavazókörökben, ahol a szülei voltak a szavazatszámlálók (nyilván a megismételt eljárásban is ők lennének), de a portál úgy tudja, a polgármester-választás eredményét is megtámadták, miután az eddigi fideszes polgármester, Takáts László is alulmaradt, és Csáky András, az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt 5 százalékponttal megelőzte.

(Borítókép: Egy szavazó átveszi a szavazólapokat az önkormányzati választáson / MTI / Koszticsák Szilárd)

Rovatok