Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely felfüggesztette a budapesti kilakoltatásokat

2019. október 18., péntek 15:05

Karácsony Gergely főpolgármester felfüggesztette és felülvizsgálja a korábban Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett kilakoltatási eljárásokat. Mint indoklásában írja, "sokszor láttuk, hogy a Fidesz által vezetett önkormányzatok gyakran igazságtalanul és indokolatlanul, esetenként jogszerűtlenül tettek embereket utcára."

Hozzáteszi, ez volt az első lépés. A következő években a kerületi önkormányzatokkal azon fog dolgozni, hogy közösen kialakítsanak egy védőhálót, "amely végre eleget tesz annak az erkölcsi alapvetésnek, hogy egy tisztességes városban nem hagyjuk egymást hajléktalanná válni".

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első féléves adatai szerint  idén már körülbelül 1500 lakást és üzlethelyiséget ürítettek ki végrehajtás miatt Magyarországon.

A kilakoltatások a tavalyihoz hasonlóan idén is a kilakoltatási moratórium április 30-i lejárta után pörögtek fel. Amíg az év első három hónapjában összesen 116 ingatlannal kapcsolatos végrehajtásról (árverésről, határozat alapján végrehajtott, illetve  a bérleti díjukat nem törlesztő eszközkezelősök ügyében történt  kilakoltatásról) számol be az MBVK, addig a következő negyedévben már 1360-ról.

2018-ban pedig több mint háromezer lakásból lakoltatták ki az embereket. A kilakoltatások hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Rovatok