Index Vakbarát Hírportál

Molnár Zsolt lett az MSZP új pártigazgatója

2019. október 17., csütörtök 07:16

Tóth Bertalan elnök javaslatára, az országos elnökség egyhangú támogatásával Molnár Zsolt lett az MSZP új pártigazgatója, írja a Magyar Nemzet. Molnár így a szocialista párt budapesti elnöki tisztsége mellett egy másik fontos pozíciót is kapott, de úgy tudjuk, még arról is hallani a pártban, hogy adott esetben Molnár megpályázná a főpolgármester-helyettesi posztot.

A Magyar Nemzet eközben úgy tudja, Molnártól az MSZP-vezetés azt várja, hogy az apparátus mellett elsősorban a pártszervezetek munkáját, hatékonyságát javítsa, továbbá a hétvégi önkormányzati választáson az ellenzék számára sikeresnek bizonyuló „Budapest-modellt” országos szintre terjessze ki.

Rovatok