Index Vakbarát Hírportál

Ma számolják újra a győri szavazatokat

2019. október 17., csütörtök 11:49

A múlt vasárnapi önkormányzati választás másnapján jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője Győrben, hogy elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás. Mint megírtuk, a szexbotrány ellenére újrázni tudott Borkai Zsolt, aki 19 312 szavazatot kapott, míg Glázer Tímea 18 671-et.

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke és a fideszes Borkai Zsolt szavazatai között 641 volt a szavazatkülönbség, a 44 947 szavazólapból az érvénytelenek száma pedig 1381 lett. 

Telefonon kerestük meg a bejelentés után három nappal Glázer Tímeát, hogy kezdeményezték-e végül a szavazatok újraszámolását, illetve hogy csak a polgármesteri szavazatokét, vagy bizonyos körzetekben a képviselőjelöltek szavazólapjaira is kértek-e ilyet. Illetve hogy a választási bizottság mit válaszolt a kérésekre.

Glázer az Indexnek elmondta, végül képviselőjelöltekre nem, csak a polgármesterjelöltekre leadott szavazatok újraszámolását kérték, amit a megyei választási bizottság elfogadott, a 96 választókörzetben leadott szavazatokat pedig ezekben a pillanatokban (csütörtökön) számolják újra.

A győri összellenzéki polgármesterjelölt hozzátette, hogy a DK győri szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett Borkai lemondatásáért, amihez szerinte a többi ellenzéki párt is csatlakozni fog. Az aktivistáik már szerdán elindultak ajtóról ajtóra, de a mai napon a rendőrségnek is jelzik, hogy kitelepülnének standokkal is közterekre, hogy ott is gyűjtsék az aláírásokat. Emellett szombatra  tüntetést hirdettek a győri városháza elé.

A három nappal korábbi sajtótájékoztatójukon Glázer beszélt arról is, hogy az összefogás feljelentést tesz a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen választópolgárok félrevezetése miatt. A Jobbik győri szervezetének négy képviselőjelöltje október 8-án, a Borkai-botrány kitörése után lépett ki az összefogásból, így négy választókörzetben jelölt nélkül maradtak, emlékeztetett akkor. Erről most azt mondta, készül a jogi anyag, és megteszik a feljelentést.

Rovatok