Index Vakbarát Hírportál

Orbán: A Tarlóssal kötött megállapodások érvényben maradnak

2019. október 16., szerda 22:53

Exkluzív interjút adott a HírTV-nek szerdán Orbán Viktor a kormánypártok kihelyezett frakcióülése előtt Balatonalmádiban. A miniszterelnök egyebek mellett megerősítette, hogy a kormány együttműködésre törekszik majd Karácsony Gergellyel, beszélt a Borkai-ügyről is, aminek szerinte biztosan volt valamilyen hatása, és a kormány előtt álló feladatokat is taglalta.

Az önkormányzati választást azt megnyertük, de érzékeny veszteségeket szenvedtünk el különösen Budapesten, de néhány nagyvárosban is, olyan városokban is, amelyek különösen közel állnak a szívünkhöz.

– kezdte értékelését a miniszterelnök az önkormányzati választással kapcsolatban.

Mint mondta, ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást vár az elkövetkező időszakban, mint az előző kilenc évben, mert összességében a kapott szavazatok alapján továbbra is megvan a támogatás a kormány programja mögött. Budapestet illetően úgy véli, hogy el kell fogadni az emberek döntését, neki pedig jelenleg pusztán annyi a dolga, hogy esélyt adjon Karácsony Gergelynek a jó kormányzásra. Ezzel kapcsolatban elmondta,

azokat a megállapodásokat, amiket Tarlós Istvánnal kötöttek, továbbra is változatlanul érvényben fogják tartani.

Orbán úgy fogalmazott, hogy az a dolga, hogy együttműködjön Karácsonnyal, hiszen Magyarország egy demokrácia, ahol az emberek azt várják a vezetőiktől, hogy az érdekükben működjenek együtt. Mint mondta, a kormány korrekt viszonyt alakított ki az önkormányzatokkal, ez pedig pártállástól függetlenül így lesz a jövőben is.

A kormányfő hosszas hallgatás után most először a Borkai-ügyről is beszélt. Ezzel kapcsolatban azt mondta, valamilyen hatást biztosan kiváltott a dolog, de nem az ő dolga, hogy pálcát törjön mások magánélete fölött. A Fidesz elnökeként ugyanakkor azt egyértelművé kellett tennie, hogy bizonyos dolgok nem férnek bele, Borkai pedig emiatt el is hagyta a politikai közösséget. Orbán arra az ellenzék által is képviselt álláspontra, hogy Borkait le is kellett volna mondatni, annyit mondott, hogy ebben az esetben a győrieknek nem lett volna választási lehetősége. Szerinte meg kellett várni az ő döntésüket, ezt követően azonban cselekedniük kellett, ami meg is történt.

A miniszterelnök a frakcióülés témáiról is beszélt, itt a következő három dolog merült fel:

Az elmúlt napokban elég nagy port kavart szíriai offenzíva, illetve annak magyar támogatása is felmerült. Ez Orbán szerint azért fontos, mert Magyarországot közvetlenül is érintheti az egész helyzet, mert benne van a pakliban, hogy a törökökhöz érkező szírek Európa, nem pedig Szíria felé fognak elindulni.

A miniszterelnök úgy véli, hogy a magyar nemzeti érdek az, hogy Törökország ezeket az embereket Szíria felé küldje, az EU-nak pedig pont emiatt pénzt kéne adnia a törököknek, hogy meg tudják oldani a problémát. 

Rovatok