Index Vakbarát Hírportál

Karácsony minden fővárosi cég vezetőjét nyíltan pályáztatná

2019. október 16., szerda 11:52

Nem lepődött meg a választási eredményen Karácsony Gergely, aki szerint a Fidesz elfelejtett kampányolni – jelentette ki a vasárnapi önkormányzati választásokon aratott ellenzéki győzelem kapcsán az új budapesti főpolgármester az Index élő adásában. Szerinte az új helyzet a kormányt is arra kényszeríti, hogy együttműködést keressen a fővárossal.

Miért győzött az ellenzék?

Fideszes polgármesterek nem hívták a választás után, sok olyan fideszes politikus viszont igen, akikkel együtt kell majd működnie főpolgármesterként. Karácsony bízik abban, hogy ez működni fog, ezekkel az emberekkel „normális emberi viszonyban” van.

Ami a szocialista képviselő videóját illeti: ha valóban mindazt mondta, ami hallatszik, akkor Karácsony szerint „repülnie kell”.

Nincs kollaboráns ellenzéki

Karácsony szerint a kampányban az MSZP cáfolta, hogy lennének a soraiban beépített emberei a Fidesznek. „Ez egy nagyon súlyos vád” – mondta, nem kizárva, hogy ettől még egyedi esetekben előfordulhattak háttéralkuk, de ez nem azonos a „kollaborációval”.

Irányítani őt sem Gyurcsány Ferenc, sem az MSZP-s Molnár Zsolt nem fogja – jelentette ki Karácsony, aki nem tart attól, hogy az ellenzéki koalíció ledarálná őt. Megismételte: a választók kikényszerítették az együttműködést, amely végre valóban beérett.

Látható lesz a változás

„Feltűnő lesz már az első képviselő-testületi ülés” – ígérte a változást Karácsony. Nyilvános pályáztatás lesz minden fővárosi cég vezetői posztján. A BKK is megmarad, és ha Vitézy Dávid pályázna, akkor jó pályázattal nyerhet is.

A BKV pénzhiánya ismert, de cél lehet, hogy 14 év alatt ingyenes legyen a tömegközlekedés. Ezt egyelőre csak 7 éves korig terjesztik ki. „A számoktól függ, még nem látjuk a jegybevétel struktúráját.”

NEM LESZ BÉRLETÁREMELÉS.

Sőt, csökkenteni kellene a bérletárakat. Cél, hogy alapvetően az éves bérletből legyen több. Karácsony áremelést legfeljebb az inkább turisták által használt napi jegyeknél tart elképzelhetőnek.

A Lokál megy

Betiltani nem tudják a Lokált, de az lehetséges, hogy a főváros ne járuljon hozzá, hogy eljusson az emberekhez. Karácsony terve, hogy amint lehetséges, a BKV felmondja az ingyenes kormánypárti lap terjesztését.

Városliget: „Az alakuló ülésen módosítjuk a városépítési szabályokat. A jogtechnikai részét kitaláljuk, de cél, hogy a Városligetben új épület, amelynek még nincs hatályos építési engedélye, az ne is kapjon. Stratégiai cél az építkezések leállítása.” Ugyanakkor sok jó elem is van a Városliget átépítésében, például a szuper játszótér és az Olof Palme-ház megújulása.

Hosszabb távon újraindul a panelprogram, átszervezik a közlekedést, bár itt kevés konkrétum hangzott el: cél az egységes parkolórendszer kialakítása,

azt megtiltják, hogy a kerületek a későbbiekben kiszervezhessék a szolgáltatást.

Szükség van a P+R parkolók bővítésére a fővárosban, és arra, hogy az autók forgalma csökkenjen a belvárosban. De mindez csak fokozatosan valósítható meg.

A Lánchíd felújítása jó alkalom arra, hogy kipróbálják, milyen lehet a város közlekedése, ha a hídon megszűnik az autóforgalom.

A pesti alsó rakpartot hétvégenként lezárnák, hosszabb távon ezt kiterjesztenék. Karácsony szerint Pesten ezt könnyebb megvalósítani, mint Budán, de ott is végig kell gondolni az autómentesség lehetőségét.

Patkányügy: „Javasoltam, hogy bontsuk szerződést, és az új közbeszerzés lezárultáig, közegészségügyi veszélyhelyzet esetén jöjjön a Bábolna Bio.” Ezután kiírunk egy közbeszerzést, amely megoldja hosszú távon a helyzetet."

Hajléktalankérdés: az utcai szociális munkásokért többet tudnak tenni az új polgármesterek, mint eddig, erre szükség is van, mert államilag a terület alulfinanszírozott. „A főváros feladata a befogadóhelyeket javítani és megnyitni más lehetőségeket.” Látványos gyors változás nem várható, de „remélem, a ciklus végére sokkal kevesebb embernek kell utcán élnie”.

Nem megy el az avatóra

Tervei szerint nem megy el a Puskás Ferenc Stadion avatójára sem.  „Visszamondjuk a mobilgát építésére szóló döntéseket is” – közölte.

Az új főpolgármester nem pártolja a közterek átnevezését . A Széll Kálmán neki ugyan Moszkva tér, mert megszokta, de nem látja értelmét újra átnevezni. „Ő legalább nem volt náci vagy kollaboráns” – mondta a Wass Albert tér kapcsán, amelynek ugyan nem örül, de sose lenne vége az átnevezéseknek, ha ebbe belefognának.

A színházak igazgatói pályáztatása is nyílt lesz, a mandátumát mindenki kitölti. Szerinte nem valószínű, hogy Dörner György a következő pályázaton nyerni fog.

A főváros igyekszik segítséget adni azoknak a színházaknak, amelyek a kultúr-tao eltörlésének vesztesei. Ezeknek a döntően magánszínházaknak létrehoznak egy alapot, amelyre pályázhatnak majd az érintettek, de Karácsony hangsúlyozta, hogy nem akarja magát túlvállalni a finanszírozással.

Orbántól együttműködést remél

Karácsony a jövő hétre kér találkozót Orbántól, aki szerinte nem a működés megnehezítésén fog dolgozni. „Legalábbis nem rajtam fog múlni az együttműködés.”  „Szerintem normális országhoz normálisan kell viselkednünk. Kötelessége mindenkinek normálisan egyenrangú felek együttműködésére törekedni.” Van azonban B terve szükség esetén, de erről nem árult el semmit.

Az állami forrással finanszírozásnál nem lehet probléma a felújítások kapcsán. Karácsony megvizsgálja a Tarlós által – Karácsony szerint helyesen – leállított közbeszerzést a hármas metró újabb szakaszának felújításán és a Lánchíd esetében is. 

„Rég látott helyzet van a fővárosban, ellenzéki főpolgármesterrel kell megoldania ügyeket. A csata véget ért a választással.”

„A Fidesz elvesztette az önkormányzati választást, 3,5 millió ember nem fideszes vezetés alatt él. Politikailag ez a helyzet változtatási kényszert jelent” az ellenzéknek és a kormánynak is. Karácsony szerint Orbán ezért „magához képest békülékeny hangot ütött meg”.

„Én kooperatív vagyok, alkatilag nem vagyok autoriter” – vallotta be Karácsony, mire volna alkalmatlan.

Politikai ambícióiról elmondta: Budapest vezetője lesz, de az ellenzéki politika meghatározó szereplője kíván maradni. „De nem az a dolgom, hogy ellenzéki pártot építsek, másik politikát kell építenem, városvezetőnek kell lennem, együttműködésre kell törekednem.”

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)

Rovatok