Index Vakbarát Hírportál

Budakeszinek elege lett az autóforgalomból

2019. október 16., szerda 10:42

Szerda reggel hatalmas sor állt a Budaörsöt és Budakeszit összekötő úton, ugyanis a helyi civilek kezdeményezésére fél hét és fél kilenc között félpályás útlezárás volt a Farkashegyi repülőtér melletti szakaszon. Igyekeztek úgy zsilipelni a forgalmat, ahogyan azt egy jól beállított közlekedési lámpa is megteheti majd a későbbiekben, előnyben részesítve a Budakesziről kifelé haladókat a Budaörs irányából befelé haladókkal szemben.

Az érintettek többsége furcsállva nézte a maroknyi demonstrálót, ahogy elhaladtak mellettük, csak páran kalimpáltak és kiabáltak mérgesen, amiért feltartották a forgalmat.

A demonstráció szervezőinek abból lett elegük, hogy húsz éve mindenki csak tologatja maga előtt a helyi közlekedési problémákat, amely a környékbeli településeken kívül Budapest közlekedésére is hatással van.

A 2×1 egy sávos főúton naponta 22 ezer autó halad át

Gyakorlatilag úgy működik Budakeszin a Fő utca, mintha a fővárosi Budakeszi út meghosszabbítása lenne, és annyi autó halad át rajta, mint egy kisebb forgalmú autópályán, mondták a szervezők, akik a Budakeszi blogon is összefoglalták a tudnivalókat. 

Összetett problémáról van szó, hiszen a Budai-hegységen viszonylag kevés út halad át a főváros irányába, és a Budakeszi út gyűjti össze a környékbeli települések, Budakeszi, Páty, Telki, Perbál és Zsámbék autós forgalmának nagy részét. De nem csak azt. Korábbi forgalomszámlálások alapján kiderült, hogy a Budakeszin áthaladó forgalom körülbelül 30 százalékát nem a régió autósai okozzák, hanem akik az M1/M7-es autópályák felől érkeznek, és kerülőutakon próbálnak a fővárosba jutni.

A fentiekból adódik, hogy a forgalmi helyzetre megfelelő válasz lehet az M0-s körgyűrű maradék északnyugati szakaszának megépítése, amely hatalmas terhet venne le a szűk kapacitású úthálózatról. A legutóbbi tervek alapján a kormány egészen másban gondolkozik, és a kivitelezés amúgy is éveket venne igénybe. Felmerült egy kisebb elkerülő út megépítése is, de vannak félelmek azzal kapcsolatban, hogy az agglomerációs népesség rendületlen növekedése miatt ezzel csak egy újabb telített út keletkezne. Az pedig előre borítékolható, hogy semmivel sem enyhülne a fővárosi csomópontok terhelése.

Ésszerű lenne a tömegközlekedés fejlesztése, ahogy azt részben megtették a Kelenföldi pályaudvartól Budaörsön át Budakeszire közlekedő, ám igen ritka 188-as járattal. Vannak még lehetőségek a meglévő buszjáratok útvonalának átszervezésére is, például hogy a 222-es járat később csatlakozzon a Fő útra, megkerülve a dugót, ám azt az úthálózat megerősítésének és az egyirányú utcák átszervezésének kell megelőznie.

A településen végigvezetett buszsáv ötlete is felmerült, amivel legalább a buszokat ki lehet emelni a Budakeszin reggelente végigaraszoló forgalomból, és vonzóbb alternatívává válna a tömegközlekedés. Elvileg vannak tervek arra is, hogy a fővárosban is buszsáv épüljön ki, Budakeszi határától egészen a Kuruclesi útig, ahonnan már megvan a buszsáv.

Egy ilyen fejlesztés azonban pénz, városvezetői szándék és idő kérdése. A demonstráció szervezői pedig azt fejezték ki az akciójukkal, hogy nem szeretnének újabb évtizedet várni.

A leggyorsabb megoldás szerintük az lehet, ha a városvezetés a közlekedési lámpákat kezelő Magyar Közúttal közösen úgy állítja be a lámpákat, hogy azok Budakeszi határában megfogják a forgalmat, összehangoltan, és csak annyi autóst eresszenek rá a Budapest felé haladó útra, amennyit az elbír. Így talán ritkábban alakulnak ki balesetveszélyes szituációk, előzgetések, és reggelente a keresztutcákról is fel lehet majd hajtani a főútra.

Rovatok