Index Vakbarát Hírportál

Ingyen BKV-t ígér Karácsony a 14 éven aluli budapestieknek

2019. szeptember 22., vasárnap 17:03 | aznap frissítve

Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral egyesített programot hirdetett Karácsony Gergely, és majdnem mindent sikerült is a fideszes aktivisták ellen bebiztosítani. De csak majdnem. A cirkuszi zene ugyanakkor sem az ígéreteket, sem Tarlós István újbóli vitára invitálását nem tudta lenyomni.

Inkább derültséget, mintsem riadalmat keltett a budai Trip rendezvényhajón összezsúfolt ellenzékiekben, hogy amint Karácsony Gergely beszélni kezdett nekik, egy motorcsónakról cirkuszi zenét bömböltettek kapucnis aktivisták a rendezvény megzavarására. Noha már meghirdetett néhány programot idén, az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje most bemutatta véglegesített, összellenzékinek nevezett programját.

23 kerületi polgármesterjelölt mellett Tarlós Istvánt a régi nyomasztó múlt szereplőjeként, és főként Orbán Viktor bábjaként ábrázoló vizuális elemek között, valamint az előválasztási riválisok társaságában fordult rá az önkormányzati választási kampány hajrájára Karácsony.

Annak ellenére, hogy a csónakos trollkodás valóban megzavarta az örömünnepszerűre tervezett rendezvényt, a cirkuszi akcióra reagálva gyorsan elővett egy történetet Karácsony, amikor egy minapi sajtótájékoztatóját ugyanezzel a zenével, és akkor a Fidelitas cirkuszi plakátautójával zavarták meg a Margit körúton. Akkor Karácsony és Őrsi Gergely, a második kerületi ellenzéki polgármesterjelölt arra lett figyelmes, hogy a Fidelitas-autó nemcsak az autóforgalmat, hanem egy szolgálatban lévő, szirénázó mentőautót is feltartott. Ezért Őrsi szólt az aktivistáknak, akik végül továbbálltak.

Ilyen gyorsan fogják elhagyni Budapestet is

– jegyezte meg Karácsony, közönségének pedig bejött a duma, ezek után alig koncentrált bárki, a pár perccel később elhalkult zenebonára. A csónak elúszott.

Átláthatóvá tenné az önkormányzatokat Kerpel-Fronius Gábor

Az eseményen még ezt megelőzően beszédet mondott Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa, egykori előválasztási kihívó és Kálmán Olga, a DK volt főpolgármester-jelöltje is.

Kerpel-Fronius szerint Karácsony és ők, akik összefogtak egy olyan városvezetővel állnak szemben, aki immáron tíz éve nem hirdet programot, ellenben folyamatosan azzal vádolja az ellenzéket, hogy nincs mondanivalója, víziója Budapestről. A Momentum fővárosi politikusa, a XIII. kerületi ellenzéki képviselő-jelölt szerint az összefogás és az ő közös programjuk azt bizonyítja, hogy lehet máshogy politizálni, mint amilyen keretek közé a kormánypárt szorítaná a magyar politikát és közbeszédet. Ezt a várost tartalmilag, szakszerűen lehet irányítani, szemben a kormányoldal megélhetési politikájával, mondta.

A vízió Kerpel-Fronius szerint arra is rávilágít, hogy az ellenzék nemcsak Budapestet, hanem egyszer, valamikor az országot is tartalommal és jól tudná vezetni. Beszélt az átláthatóságról, a fővárosi szerződések átvilágításáról, és racionalizálásáról, valamint arról, hogy minden egyes szerződést nyilvánosságra akarnak hozni, a számon kérhetőséget azzal megteremtve, hogy az adatokat elérhetővé teszik.

Amikor megszüntettük a tanácsrendszert, éppen az emberek, a helyiek saját ügybe való beleszólását akartuk megteremteni az önkormányzatokkal. Ehhez képest ma, sokszor épp a fideszes önkormányzatok dölyfös uralomként, akadálypályaként működnek, nem megközelíthetőek az állampolgárok számára

– mondta, megígérve, hogy a közös program létrehozza továbbá a részvételi költségvetés intézményét, amellyel az önkormányzatok forrásainak elosztásáról közvetlenül dönthetnek az állampolgárok. Ez „a kormány, a fideszes maffia, a főváros vagyonára rátelepülő érdekcsoportok” helyett az állampolgárok kezébe helyezné a döntést: mire költsön Budapest a közösből. Kerpel-Fronius azt is mondta, ebben a programban és az ezt képviselő jelöltben hisz, ezért Karácsony Gergelyt Budapest leendő új főpolgármestereként köszöntötte.

Kálmán Olga nem a Tízparancsolatra vágyott a műtőasztalon

„Meg kell határoznunk és ki kell mondanunk bizonyos alapelveket. Nem politikai hovatartozásból, nem pártideológiákból, hanem emberi jogunkból fakadóan”, kezdte kortesbeszédét Kálmán Olga. A DK egykori előválasztási főpolgármester-jelöltje műtétje után lábadozik, de mankó nélkül, állva beszélt arról, hogy ő azért hisz ebben az összekovácsolt programban, mert annak az az alapja, hogy „jogunk van a szabadsághoz”.

Szerinte eleve nem voltak markáns különbségek a három előválasztási jelölt, az ellenzék programjában, és ő teljes mértékben tud azzal azonosulni, ami Karácsony kampányszlogenje is: vegyük vissza Budapestet. Azt is mondta, szerinte mit és hogyan kell visszavenniük a budapestieknek. Kérdéseket tett fel, mint például, hogy rendjén van-e az, hogy egy főpolgármester nem szól, amikor kiszervezik a budapestiek felügyelete alól az oktatást, megcsonkítják a tudományos intézményeket, vagy éppen elveszik az egészségügyi intézmények fölötti rendelkezési jogot. Kálmán Olga a közös, összellenzéki Karácsony-program egészségügyi felelőse, derült ki. Az egykori televíziós újságíró így például arról beszélt:

Ha a sebész fölöttem a Tízparancsolatot mondta volna, ami nekem is személyes életemben fontos, de mégis utolsó erőmet összeszedve elmenekültem volna onnan.

Kálmán Olga szerint nincs rendjén, ahogyan az egészségügyi ellátás jelenleg Budapesten működik. Nincs időben ellátás, nem kiszűrhetőek időben a problémák, a polgárok nem jutnak be a rendelőkbe, az alapellátás, a háziorvosok pénz nélkül, túlterhelve dolgoznak. De beszélt a fejlesztésekről is, és arról, hogy hiába újult meg sok közterület, ettől a közszolgáltatások nem javultak. Feltette a kérdést:

Azért ünnepeljük az aktuális polgármestert, mert jól költötte el a pénzünket? Hát, ez a minimum.

Kálmán Olga szerint nem épült, szépült ez a város úgy, hogy annak lakói abból érdemben profitálnának. Fontosak a látványberuházások, fontosak az építkezések, a térkövek, de „az egészre gondoljanak”, amikor döntenek, javasolta. Arra, hogy milyen a város közérzete, milyen az utak tisztasága, a szeméthelyzet, a közlekedés, és hogy milyen itt élni valójában. „Vagy arra, hogy ki, hogyan cselekszik, amikor a kormányzati hatalom utasít”. Úgy vélte, október 13-án arról kell majd döntést hozni a budapestieknek, hogy

politikai parancsokat végrehajtó, rizikós esetben hallgató főpolgármestert akarnak, vagy Karácsony Gergely mellett döntenek, az önrendelkezési joguk visszaszerzése mellett, egy szabad város mellett.

Orbán Viktor egykori, „Budapest nem lehet ellenzékben” kijelentését átfordítva Kálmán végül azzal zárta mondandóját:

A szabadság nem lehet ellenzékben. Vegyük vissza a várost, a városunkat, vegyük vissza a falvainkat, vegyük vissza a szabadságunkat!

Az a főpolgármester dolga, hogy a budapestiekkel jóban legyen

Mindezeket követően lépett a kör közepére Karácsony, és részletekbe menően, Barabás Richárd Párbeszéd-szóvivővel „interjúzva” ismertette a program ígéreteit. Az ezen a ponton megszólalt cirkuszi dallamokat azzal kommentálta:

És akkor vannak olyanok, akik megpróbálják belefojtani a szót a másikba. Vannak, akiknek nem a vita, nem az a fontos, hogy igazunk van, hanem az, hogy belefojtsák a szót a másikba.

A kihívó szerint a program igenis fontos, a jelöltek vitája elől nem lehet elbújni, trollok vagy Rogán Antal szoknyája mögé. Karácsony szerint ugyanis az igazi különbség az ő víziója és Tarlós programja között, hogy nincs senki, aki ismerné Tarlós István jövőre vonatkozó elképzeléseit. Ő ilyen programot ugyanis nem készített. „Ha csak azt nem tekintjük annak, amit a kormány akar rákényszeríteni Budapestre.” Sőt, szerinte Tarlós kizárólag róla, mármint Karácsonyról beszél a jövő helyett, mintha a főpolgármester maga is Karácsonyban látná Budapest jövőjét.

Szerinte nagy gond, ha valóban azt tekinti a főpolgármester legfontosabb feladatának, amit Tarlós egyszer nyilatkozott, hogy jóban legyen a kormánnyal.

Szerintem meg az a főpolgármester legfontosabb feladata, hogy jóban legyen a budapestiekkel

– mondta Karácsony, hozzátéve, partnerséget kell építeni, „igen, a kormánnyal is”, de ha a kormány olyan dolgot akar csinálni, ami a budapestieknek nem jó, akkor szólni kell. Azt is mondta, a városvezetésben 21. századi tudás kell, és biztos benne, hogy Tarlós sokat tud a városról, de a tudása idejétmúlt. Ma már a klímaváltozásra, robotizációra, motorizációra és egyéb idegen szavakra kell fókuszálni. Itt azzal élcelődött, hogy állítólag, ha Tarlós emailt kap, azt a titkárnője kinyomtatva beviszi neki. Ismét üzent Tarlósnak: ő vállalja a vitát,

Pesten, Budán vagy a Dunán, hozhatja a csipet csapatot magával a plakátról, mindegy, csak legyen vita.

Karácsony egyébként a főpolgármestert kritizálva alapjában véve arról beszélt: egy Budapest Alkotmányt szeretne, hogy eszerint vezesse majd a fővárost. Ez az alkotmányszöveg ugyan szerepel a program első két oldalán, de azt mondta, tudja, hogy nem lehet ilyet oktrojálni, így erről lehet vitázni.

Karácsony azt is mondta, a főváros ma sem élhetetlen hely, sőt, „túl jó ahhoz, hogy Tarlós István el tudja rontani”. Ugyanakkor mintha megállt volna az idő Budapesten, nem fejlődik, nem szolgálja ki jobban az itt élők igényeit. Ennek az önkormányzati ciklusnak a végén lesz Budapest 150 éves, és ezért Karácsony azt szeretné, „alapítsuk újra Budapestet” ekkorra. Beszélt az egészségügyi ellátásról, és azt mondta:

Sokan azt gondolják, demagóg azzal kampányolni, de szerintem nem irreális, hogy ne legyen stadionberuházás addig, amíg az egészségügyi ellátás ilyen állapotban van, és amíg nincs minden kerületben CT-berendezés.

Mint kiderült, szerinte a zuglói fideszes polgármesterjelölt, Rozgonyi Zoltán azzal kampányol, hogy milyen nagy egészségügyi fejlesztés történt a kerületben, és ő erre büszke. Bejelentette azt is, megválasztása esetén fővárosi finanszírozású szűrőprogramot indít a rákos megbetegedések kiszűrése érdekében. Beszélt az önkormányzati hatáskörben lévő szociális ellátásról, a rászorulók segítéséről, olyan konkrét vállalásokat tett, mint hogy minden kerület vállaljon részt abból, hogy fűtési szezonban a családok ki tudják fizetni a számláikat.

Nem a választási évben, hanem minden évben legalább 20 ezer forint fűtési támogatást adunk a nyugdíjasoknak és a rászoruló családoknak

– hangzott el, továbbá hogy esélyegyenlőségi irodát hoznak majd létre, a nők és férfiak bére egyenlő lesz a fővárosi cégeknél, de Karácsony azt is mondta, szerinte a főpolgármesternek ott a helye a Pride-on.

Lopásra alkalmatlan önkormányzat

Karácsony is beszélt az átláthatóság kérdéséről, amit Kerpel-Fronius már korábban kifejtett, de az a fejezet szerinte még kidolgozásra szorul. Ugyanakkor a jelenlegi zuglói polgármester itt ismét „hazabeszélt”, hiszen felidézte, hogy öt éve az első zuglói testületi ülésen fogadták el az átláthatósági rendeletet, amivel Zugló minden szerződéskötése teljes nyilvánosságot kapott. Azt is előhozta, hogy ő büszke arra, amit egy zuglói fideszes képviselő a fejére rótt, hogy „még lopni se tud”. Azt mondta, ebben is kiterjesztené a fővárosra a zuglói modellt:

Egy lopásra alkalmatlan önkormányzatot akarok létrehozni.

Beszélt a zuglói parkolási szerződést, és az akörüli mutyigyanút érintő vádakról. Karácsony korábban maga célozgatott arra, hogy képviselő-testületi többség híján a helyi Fidesz és a helyi MSZP „bulizta ki” a kerület számára nem kifejezetten előnyös rendszert, amit aztán a nyilvánosság nyomására módosított a kerület. Mosolygott azon, hogy pénteken ezzel próbálták megtrollkodni a fidelitasosok, mert szerinte a parkolójegy-automatának öltözött aktivistákon szereplő felirat igaz volt, annyiban:

Napi kétmillió forintot vettünk ki a Fidesz zsebéből azzal, hogy sikerült végre felszámolni a parkolási mutyit.

Hosszan beszélt a szintén népszerű témáról, a klímaválságról és az azt érintő főpolgármesteri vállalásairól. Átemelte Horváth Csaba korábbi programjából azt a vállalást például, hogy minden egyes Budapesten megszületett gyermek után elültetnek egy fát, ami évi 15 ezer csemetét jelentene. Új zöldfelületekre is ígéretet tett, méghozzá Észak-Csepelre és a Ferencvárosba ígért ilyet.

Ezt nem én álmodtam meg, hanem Tarlós István, hiszen a város elfogadott fejlesztési terve szerint Észak-Csepelen és a Ferencvárosban nem stadion épül, hanem közpark.

Ugyanakkor Karácsony itt is megismételte pénteki ígéretét, a klímavészhelyzet kihirdetése lesz az egyik első napirendi pont a fővárosi közgyűlés első ülésén.

A végére tartogatta a BKV-s „bombát”

Az egyik utolsó felkérdezésre beszélt a fővárosi közlekedési helyzetről, nemcsak az úthálózatokról, arról, hogy nincs hely ennyi autónak a városban, hanem a közösségi közlekedés javításával kapcsolatos ígéretekről. Itt úgy fogalmazott:

A budapesti tömegközlekedéssel nemcsak az a baj, hogy nem elég jó, hanem hogy nem elég olcsó. (...) Ezért a 14 éven aluliak számára ingyenes lesz a közösségi közlekedés.

Az ígéretet Horváth Csaba is megirigyelhetné, de Kálmán Olga programjából származik. És noha Barabás Richárd megkérdezte, miből ígéri ezt megvalósítani, a válasz azért hagyott még néhány kételyt: Karácsony ugyanis azt mondta, szeretné eloszlatni azt a tévhitet, hogy a főváros bármit is kap a kormánytól. Az itt megtermelt javak 2 százalékáról dönthet a főváros maga, miközben a város adja az ország termelékenységének jelentősebb részét. Budapest Karácsony szerint a saját erejéből képes szolgáltatásokat adni a lakóinak.

De hogy ennek az útszéli zsarolásnak ne kelljen engednünk, kellenek más források

– ismerte el, és kezdett víziójába arról, hogy miután a kormány által felügyelt, sőt lebonyolított uniós forráselosztás korrupcióval terhelt, az önkormányzatoknak, és így Budapestnek arra kell koncentrálniuk, hogy közvetlenül Brüsszelben lobbizzanak a támogatásért, erre pedig egy külön irodát is nyitna a Fővárosi Önkormányzatban. A magyar EP-képviselőknek szerinte azon kell dolgozniuk, hogy az EU közvetlen támogatást adjon Budapestnek.

Végül Karácsony igencsak ködösen fogalmazta meg a mozgósítónak szánt gondolatait arról, mi kell ahhoz, hogy még javítsanak a közhangulaton a választásokig. Karácsony szerint a pártok összefogása feltétele volt a változásnak és fantasztikus dolog, hogy ez létrejött, ahogyan a jövőkép, a program is ott van az asztalon.

Ezt a programot el kell mondanunk mindenkinek

– magyarázta, hozzátéve, hogy ő egy erős városban, erős közösségben hisz, nem hisz azoknak, akik azt mondják, hogy az erő egyben az igazság is, inkább „azoknak hiszek, akik meg tudják mozdítani a világot, mert van egy víziójuk, van egy ügyük”. Itt említette Greta Thunberget, vagy az isztambuli polgármestert, aki azt mondta neki, hogy „az az erő, ami engem visz, az nem az én erőm, hanem az isztambuli emberek ereje”. Karácsony azzal zárt:

Erős vezető szeretnék lenni, egy erős közösség képviselője, nem pedig egy erőszakos ember, aki nem mer vitázni, ezért ordítozik, és ha már úgy érzi, hogy ez sem elég, akkor vesz egy hangosbemondót.

A főpolgármester-jelölt arra kér mindenkit, hogy hirdesse: van együttműködés, és van remény. A győzelem kulcsa szerinte az, hogy a fővárosiak megmozduljanak és álljanak a sarkukra.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok