Index Vakbarát Hírportál

Niedermüller visszalépne Erzsébetvárosban, ha nem ő a legnépszerűbb jelölt

2019. szeptember 21., szombat 08:05 | aznap frissítve

Niedermüller Péter (DK), a hetedik kerületi közös ellenzéki polgármesterjelölt közvélemény-kutatást készíttetne, hogy kiderüljön, ki a Fidesz legnépszerűbb kihívója: ő, vagy a függetlenként még elinduló Hunvald György, esetleg Moldován László – derül ki a Niedermüller Facebook-posztjából. 

A DK-s politikus szerint az erzsébetvárosiak fordultak hozzá ezzel a kéréssel, hogy október 13-án minél nagyobb eséllyel le tudják váltani a Vattamány Zsolt jelentette fideszes vezetést. Niedermüller azt írja, 

Az erzsébetvárosiak azt találták ki, hogy csináltatnak egy kerületi közvéleménykutatást egy elismert kutatóintézettel, és azt kérik az ellenzéki jelöltektől, hogy fogadják el a kutatás eredményét, az esélytelenek pedig lépjenek vissza az esélyes jelölt javára. Én igent mondtam a felkérésre.

A politikus azt is közölte a bejegyzésben, neki "erzsébetvárosiként valóban a Fidesz leváltása a legfontosabb", éppen ezért vállalta, hogy

ha nem ő az, akkor visszalép a legesélyesebb ellenzéki polgármesterjelölt javára.

A kerületben úgy alakult ki a mostani, 3 ellenzéki indulós helyzet, hogy bár az MSZP, a DK, az LMP, a PM és a Momentum megállapodtak Niedermüller indításáról, két ismert helyi politikus mégis úgy döntött, szintén elindul. Egyikük Hunvald György, volt MSZP-s polgármester, aki börtöben is ült az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy miatt, de a régi kerületi baloldali táborban mégis népszerű lehet, és Karácsony Gergelyék külön kérlelésére sem volt hajlandó visszalépni. Másikuk az LMP-ből kilépett, zöld programmal induló Moldován László, aki úgy érzi, nem jó, ha a választók csak a Fidesz és a DK jelöltje között tudnak választani.

Rovatok