Index Vakbarát Hírportál

Szalmonellával került 54 gyerek a debreceni kórházba

2019. szeptember 21., szombat 15:18

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem orvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával, közölte az egyetem klinikája az MTI-vel.

44 gyerek a klinikai központ gyermekklinikájára, 10 pedig a Kenézy Gyula egyetemi kórház infektológiájára került. A klinika szerint az elmúlt napban mindenkinek stabilizálták az állapotát, senki sincs életveszélyben. Ketten már hazamehettek, a jövő héten pedig valószínűleg a többiek is mehetnek.

Az egyetem korábbi közleménye szerint a gyerekek súlyosan kiszáradt, de nem életveszélyes állapotban hányással, hasmenéssel, magas lázzal kerültek kórházba. A tömeges megbetegedés okainak tisztázása folyamatban van.

Az egyetem közleménye nem említi, de az MTI szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági-, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

 Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, az iskola épületét azóta fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek ez iskolaszünetet, a konyha is működik, mondta Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Az RTL Híradó számolt be róla, hogy szerdán rengetegen lettek rosszul az ebéd után az általános iskolában, így csütörtökön körülbelül 330-an hiányoztak, köztük tanárok is.

Rovatok