Index Vakbarát Hírportál

A győri MSZP szerint a helyi választási bizottság úgy utasította el a kifogásukat, hogy ülést sem tartott

2019. szeptember 21., szombat 12:43 | aznap frissítve

Hivatalosan ülést tartott péntek este Győrben a Helyi Választási Bizottság, erről tájékoztatták a tagokat, és később egy határozatot is hoztak. Ám az Úgytudjuk.hu információi szerint a helyi szocialisták azt pedzegetik, hogy az ülést talán meg sem tartották; ami biztos, hogy a fideszes Borsi Róbert képviselőjelölt elleni indítványt a bizottság a határozatban elutasította. 

Borsi korábban iskolában kampányolt, ezért az MSZP-s Juhász István beadott egy kifogást a HVB-hez, a pénteki ülést emiatt hívták össze. Juhász a lapnak azt mondta, részt szeretett volna venni az ülésen, amin az ő beadványát tárgyalták, ezrét este hét óra húsz perckor a városházához ment, de a portás nem engedte be. A szocialisták elmondása szerint kiderült, hogy erre utasítást kapott korábban. Juhász a másik bejáraton, mágneskártyával is megpróbált bejutni, de az az ajtó le volt reteszelve, mondták. Azt is hozzátették, hogy úgy látták, a HVB szokásos üléstermében nem, de a jegyzőnél égett a villany. A kifogás elutasítása pedig hamarosan felkerült az önkormányzat honlapjára.

A képviselők szerint az épületből a bizottsági tagok később sem bukkantak elő, az aljegyző és az önkormányzat jogi osztályának egy munkatársa azonban igen.

Az MSZP-sek mindebből arra következtetnek, az ülést talán meg sem tartották, úgy hoztak határozatot a Borsi Róberttel kapcsolatos kifogás elutasításáról. Levélben elküldtük kérdéseinket az esettel kapcsolatban a győri jegyzőnek és aljegyzőnek, Csörgits Lajos aljegyző reakciójának lényegét az alábbiakban közöljük.

"A Helyi Választási Bizottság határozottan visszautasítja és cáfolja a vádakat, miszerint az ülés nem tartották meg. A Helyi Választási Bizottság megkezdte ülését 2019. szeptember 20-án pénteken 19 óra 15 perckor. A bizottság elnökhelyettesével és további két másik tagjával határozatképes volt. Az ülésről készült jegyzőkönyvet a választási jogszabályokban rögzített rendelkezések szerint meg lehet tekinteni" – írta Csörgits, bár a jegyzőkönyvet nem küldte el, ahogy azt emailben kértük. 

Az aljegyző azt is tagadja, hogy az ő utasítására ne engedték volna be az ülésre a szocialista képviselőt: "nem tartottam távol Juhász István képviselő urat az üléstől. Engem nem hívott senki, hogy nem tud bejutni a Városháza épületébe és a Választási Iroda hivatalos telefonja sem csörgött. Ha a Választási Irodának tudomása lett volna arról, hogy bárki, beleértve Juhász István képviselő úr nem tud bejutni az épületbe, akkor természetesen azonnal orvosoltuk volna a helyzetet, tekintve, hogy a bizottsági ülés nyilvános" – írta, hozzátéve: az ülés befejeztével jelezte a portásnak, hogy mivel az ülés véget ért, újra a munkaidőn kívüli belépési szabály az irányadó.

Rovatok