Index Vakbarát Hírportál

A bírság sem tartja vissza a horrorkaravánok hajcsárjait

2019. szeptember 20., péntek 06:51

Átlagosan havonta valamivel több mint száz horrorkaravánt, vagyis szabálytalan járműszerelvényt fogtak el idén az utakon, írja a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányságra (ORFK)  hivatkozva.

Az autókereskedők megrendelésére Nyugat-Európából útra kelő szerelvények valójában kisteherautók, mert ezekre a legolcsóbb az autópályadíj, és arra törekszenek, hogy egyetlen jármű-utánfutó párossal a lehető legtöbb járművet szállítsák el a megrendelőhöz. A roncsautóbizniszt a nyugati, főként német piacon keletkező, ott már használhatatlan kocsik kelet-európai kereslete hajtja.

Az ORFK arról tájékoztatta a lapot, hogy

az autópályán, autóúton a vontatásra, illetve az M1, N1 kategóriájú járművek megterhelésével kapcsolatos szabályok megsértéséért tavaly 1004, míg idén az első nyolc hónapban 889 sofőrt büntettek meg.

A szerelvények üzemeltetői jellemzően 3,5 tonna összsúlynál könnyebb járműveket használnak, ezekre a legmagasabb kiszabható helyszíni bírság összege most 150 ezer forint. A kamionoknál a bírság félmillió forint is lehet.

Rovatok