Index Vakbarát Hírportál

Volt III/III-as is ír Kovács Zoltán államtitkár, exkormányszóvivő vadászlapjának

2019. szeptember 15., vasárnap 07:43

A vadászati etikától időnként elrugaszkodó, és állatkínzást promótáló, Nimród néven futó vadászlapban az utóbbi időben nagy változások mentek végbe: a lap főszerkesztőjét 30 év után leváltották, helyére a korábbi kormányszóvivő, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, és a 2021-es magyarországi vadászati világkiállítás kormánybiztosa, Kovács Zoltán lépett. A vadászkiállítás hivatalos lapja ugyanis a Nimród lesz, mindezt az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöksége szavazta meg, amelynek feje egyébként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A változásnak sok olvasó nem örült, közülük többen is az újság Facebook-oldalán fejezték ki sajnálatukat, amiért a politika belenyúlt a lap életébe.

Amikor ennek először híre ment, lapunk megkereste a Vadászati Védegyletet, amelynek ügyvezető elnöke, Pechtol Zsolt válaszolt kérdésünkre. Megerősítette a később tényleg megvalósult tervet, és hozzátette, hogy úgy hiszi, Kovácséknak

megvan ehhez a saját stábjuk.

Ennél jobban nem is fogalmazhatott volna Pechtol, ugyanis pár hónappal azután, hogy Kovács átvette a lap szerkesztését, a kirúgott újságírókat pótlandó új kollégákat hívott más lapoktól. Közéjük tartozik Békés Sándor, aki korábban a Vadászlap munkatársa volt, szeptembertől pedig a Nimródnak ír.

A most 79 éves Békés mögött komoly szakmai múlt áll: már régóta dolgozik a média világában, korától függetlenül még mindig tevékeny újságíró. Évekig dolgozott a Baranya megyei Dunántúli Naplónál és 24 évig a MTV pécsi stúdiójának vezetője volt. Jelenleg a Kaposvári Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének címzetes docense, de végzett vadgazdálkodási szakmérnökként is, valamint könyvet is írt a vadászetikáról.

Békés azonban nemcsak vadászati múltjáról ismert: 1976-tól III/III-as ügynökként tevékenykedett.

A 2011-ben nyilvánosságra hozott szigorúan titkos (szt)-tisztek adatairól mi is írtunk annak idején. Akkor Ungváry Krisztián történész úgy írta le az szt-tiszteket, mint akik munkájukat önként és ideológiailag elkötelezett módon végezték. (Az szt-tisztek listáját annak idején a hódmezővásárhelyi Emlékpont hozta nyilvánosságra, még Lázár János polgármestersége alatt). 

Békés szigorúan titkos állományú tisztként nem az átlagos megzsarolt és beszervezett ügynökök közé tartozott, hanem felettük állt a hierarchiában.Őrnagyi rangig vitte, és mint belügyes, pénzt és egyéb előnyöket is szerezhetett munkájával. Korábbi szolgálati adatai szerint pedig 

Nagy politikai hozzáértésről tesz tanúbizonyságot, elvhű kommunista.

Az ügyben megkerestük Kovács Zoltán volt kormányszóvivőt. Megkérdeztük tőle, hogy mennyire fér össze személyes felfogásával, pártja politikai nézeteivel és a lap szellemiségével egy egykori III/III-as szt-tiszt alkalmazása. Kovács válaszlevelében azzal indokolta Békés alkalmazását, hogy őt mint főszerkesztőt 

a szakmai és vadászetikai szempontok befolyásolják a szerzők és hozzájárulók kiválasztásakor — nem pedig politikai szempontok.

Az üggyel kapcsolatban Békés Sándort is megkerestük, aki cikkünk megjelenéséig nem reagált.

Rovatok