Index Vakbarát Hírportál

Egy felmérés szerint a tűzoltók 73,9%-a fontolgatja a pálya elhagyását

2019. augusztus 24., szombat 12:15

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete idén második alkalommal indított közvélemény-kutatást a tűzoltó hivatással kapcsolatos kérdésekről, írja közleményében a szervezet. A felmérésben csak a ténylegesen vonulós beosztást betöltő hivatásos tűzoltókat kérdezték meg a hivatásukat és életpályájukat érintő kérdésekről.

Augusztus első két hetében érkeztek be a válaszok, és összesen 1392 tűzoltó töltötte ki a kérdőíveket. "A jelenlegit megelőző és a jelenlegi kérdőív eredményei azt látszanak alátámasztani, hogy jelentős módosításokra van szükség az életpályamodell, a munkakörülmények és a szervezeti struktúra területén" - írják. 

A csatolt eredményekből kiderült többek között, hogy a válaszoló tűzoltók 42,1 %-a több mint 15 éves szolgálati viszonnyal rendelkezik. Az esetleges pályaelhagyásról szóló kérdésre adott válaszokból pedig kiderült, 

A tűzoltók 73,9 %-ának, azaz közel háromnegyedének már megfordult a fejében, hogy elhagyja a hivatást.

A szakszervezet szerint ezt a kérdés egyfajta hangulatjelzőnek is tekinthető, vagyis annak indikátora, hogy "a válaszadók mennyire vannak megelégedve a jelenlegi munkakörülményeikkel és a jelenleg érvényben lévő életpályamodell nyújtotta kilátásokkal". A kérdés egészen pontosan úgy hangzott, "fontolgatod-e a tűzoltó pálya elhagyását?".

A kérdésre, hogy mi tartaná vissza őket leginkább, a legtöbben a magasabb bért választották a lehetőségek közül, majdnem annyian a szolgálati nyugdíj visszaállítását, de sokan választották a a tűzoltóság katasztrófavédelemtől való függetlenítését is.

Rovatok