Index Vakbarát Hírportál

Ma már inkább lelőné társát a móri mészárlás elítéltje

2019. augusztus 23., péntek 08:22

Bár öt éve megfogadta, hogy nem nyilatkozik többet a sajtónak, a Blikknek mégis beszélt a magyarországi kriminalisztika legvéresebb bűncselekményének társtettese, a 2007-ben életfogytiglanra elítélt Weiszdorn Róbert, aki legkorábban 28 év múlva szabadulhat, 73 évesen.

A ma 45 éves férfi volt az, aki őrt állt a bank előtt, 2002. május 9-én, míg társa, Nagy László kivégezte a fiók alkalmazottait és ügyfeleit, összesen nyolc embert. Ugyanakkor Weiszdorn is közvetlen részese volt a gyilkosságnak, őt az őr lelövéséért is elítélték. (Előtte a mészárlásért Kaiser Edét és társát már elítélte a bíróság, mire kiderült, kik a valódi tettesek.)

A férfi tagadja, hogy az ő golyója végzett volna az őrrel, de elismeri felelősségét. Azt vitatja, hogy a legalább 40 év börtön arányban áll azzal, amit ő követett el, de semmiféle jogi fórumon nem maradt lehetősége arra, hogy az ítéletet felülvizsgálják.

„Már nem ugyanaz az ember vagyok, mint 2002-ben, de pontosan tudom, hogy ez már nem segít sem az áldozatokon, sem a családomon, sem rajtam. Tisztában vagyok azzal is, hogy számomra a földi életben nincs megbocsájtás, talán majd odafent” – mondta a szigorú őrizet alatt teológiai tanulmányokba kezdett merénylő, aki azt állítja, nem tudta, hogy társa legyilkolja a bankban lévőket. A tompa puffanásokat figyelmeztető lövésnek gondolta. „Fogalmam sem volt arról, hogy... Nagy halomra lőtte az embereket. Ha tudom, valószínűleg végeztem volna vele, hogy a többiek megmeneküljenek” – mondta a háromgyerekes Weiszdorn, akinek álmaiban rendszeresen visszatér a mészárlás napja. 

Azzal védekezett a Blikknek, hogy Nagy – aki cellájában nem sokkal elfogása után felakasztotta magát – lelki terrorban tartotta őt, félt a bosszújától. Szerinte a mészárlást végrehajtó férfi valamilyen bűnözőcsoport utasítását hajthatta végre, állítólag papírokat keresett a bankban, és „nagyon ideges volt, amikor azokat nem találta”.

Weiszdorn néhány négyzetméteres celláját egy másik elkövetővel osztja meg. A Hosszúidős Speciális Részlegben őrzik, elkülönítve azoktól, akik 15 évnél rövidebb büntetésüket töltik.

Rovatok