Index Vakbarát Hírportál

A polgári gyilkos előre kiírta a Facebookra, hogy mikor fog végezni az áldozatával

2019. augusztus 22., csütörtök 06:15

Egy féltékenységi ügy miatt hétfőn O. Szilveszter Polgáron halálra késelte H. Ernőt egy koncert közben. A Bors korábbi cikkéből lehetett tudni, hogy a tettes hónapok óta fenyegetőzött az interneten, a Blikk csütörtökön újabb információkat közölt ezzel kapcsolatban. 

A gyilkosság előtt nem sokkal O. tízperces élő adást indított a Facebookon. „Minél többen nézzétek, hogy eljusson a címzetthez. Itt van augusztus 20., megyek, mint a vihar (a vérengzés 19-én történt - a szerk.), be akarom fogni a kutyámat” – mondta bejelentkezésében a férfi, aki név szerint is megnevezte áldozatát. Majd kijelentette: 

Addig nem megyek börtönbe, amíg a fizetséget meg nem adod. Addig nem nyugszom, amíg a véredet nem látom.

A Blikk szerint O. Szilveszter fotókat is posztolt a Facebookon, az egyikhez azt írta: „Augusztus 18-20. Ott fogsz megdögleni Polgáron.”

Egy helyi lakos azt mondta a lapnak, hogy sokan tudtak a videóról, mégsem próbálták megakadályozni a gyilkosságot. A lap azt is írja, O. Szilvesztert az eset idején garázdaság miatt kereste a rendőrség. 

Rovatok