Index Vakbarát Hírportál

Az LMP szerint összeférhetetlen, hogy egy főjegyző egyben fideszes polgármesterjelölt is

2019. július 21., vasárnap 12:19

Szombathelyen 2019 elejétől az addig biztos fideszes városvezetésben nagy változást hozott, hogy a helyi ellenzék összefogott (szocialistáktól az LMP-n át a Jobbikig), és mivel a közgyűlésben melléjük állt az addig a Fideszt támogató alpolgármester, meglett a közgyűlési többség is. Innen kezdődött a Fidesz vesszőfutása, ugyanis az új többség sorban váltotta le a fideszes kötődésű embereket a városi cégekben, ráadásul a költségvetési számokat is sorban szabta át az új többség.

A Fidesz ezután teljes változtatás mellett döntött: Puskás Tivadar, a korábbi fideszes polgármester nem újrázhat, a mostani szombathelyi fideszes vezetést a Fidesz nem tartotta alkalmasnak a győzelemre. Kósa Lajos múlt szerdán jelentette be, ki lesz a város fideszes polgármesterjelöltje, és a bejelentéséből az is kiderült, hogy Koczka Tiborral, a város fideszes alpolgármesterével, 2014-ben még a Fidesz listavezetőjével sem számolnak. Ő legutóbb egy interjúban borította a bilit, leginkább Hende Csabát, az egyéni választókerületi elnököt hibáztatva.

Kósa Lajos országos kampányfőnök tehát bejelentette a Fidesz jelöltjét: Balázsy Pétert, a Vas Megyei Közgyűlés jegyzőjét. "Akkor folytatódhat Szombathely fejlődése, ha dr. Balázsy Péter lesz a polgármester" - mondta Kósa a bejelentésen, az LMP friss, vasárnapi közleményében, Majthényi Lászlónak, a Vas megyei közgyűlés elnökének írt nyílt levelében viszont arról ír, nem biztos, hogy összeegyeztethető a megyei főjegyzőséggel az, ha eközben egy párt színeiben folytat le egy teljes kampányt Balázsy.

(...) a probléma ezzel elsősorban az, hogy Balázsy Péter jelenleg a megyei főjegyző tisztjét is betölti, márpedig a pártpolitikai szerepvállalás és a független jegyzői pozíció betöltése összeférhetetlen. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Balázsy Péter jelölése után szinte azonnal jelezte, hogy nem kíván lemondani, és a jegyzői pozícióját az egész kampányban meg kívánja tartani

- áll a levélben. 

"Meggyőződésem szerint a kialakult helyzet alkalmas arra, hogy Vas megyében az egész államigazgatási rendszerrel szembeni bizalmat aláássa, veszélyeztetve ezzel a hatékony működést. Arról nem is beszélve, hogy egy polgármesterjelöltség - ha az ember komolyan veszi a feladatot - nyilván egész embert kíván a választások előtti hónapokban, így Balázsy Péternek sem ideje, sem energiája nem lesz felelősen ellátni azt a pozíciót, amiért fizetést kap.

A fentiek fényében kérdezem Önt, elfogadhatónak tartja-e, hogy Balázsy Péter meg kívánja tartani főjegyzői pozícióját is a politikai szerepvállalása mellett? Kíván-e a közgyűlési többség lépéseket tenni a fenntarthatatlan helyzet megoldása érdekében, vagy fogadjuk el, hogy a Fidesz már a látszatra sem ad?" - írja Ungár.

Rovatok