Index Vakbarát Hírportál

Két ember megölésével gyanúsítják a csantavéri bérgyilkost

2019. július 19., péntek 12:04

Egyelőre csak két ember megölésével gyanúsítja a rendőrség azt a szerb-magyar állampolgárságú férfit, akit több hónapos bujkálás után csütörtökön adtak át a magyar hatóságoknak. 

A csantavéri bérgyilkosként emlegetett férfi 2018. szeptember 19-én lőtt fejbe egy vállalkozót Budapesten. A 49 éves férfi holttestére másnap kora reggel egy kutyasétáltató talált rá a budapesti Szilas patak melletti bokros, fás területen, néhány száz méterre a Pólus Center parkolójától. A nyomozás szerint a férfit 

az a D. Csaba ölhette meg, aki később Szerbiában is gyilkolhatott.

Január elején a Szabad Magyar Szó  arról írt , hogy a férfit a helyi rendőrség is nagy erőkkel keresi, mert Belgrádban hidegvérrel lelőtte a nyílt utcán egy maffiózó sógorát.

A szerb sajtó szerint a bérgyilkos talán tévedett, és valójában Aleksandar Š., a Pink Panther bűnszövetkezet tagja lehetett a célpont, de az is felmerült, hogy a megrendelők így akartak üzenni a maffiózónak. 

A rendőrség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat eljárást a férfi ellen

–  mondta Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának vezetője a pénteki sajtótájékoztatón, és ennél többet nem is nagyon közöltek. 

A szerb rendőrök egyébként több megoldatlan gyilkossági ügyben is gyanúsnak tartják D. Csabát. A férfi korábban 13 évet ült gyilkosság miatt, miután 2004-ben egy étteremben végzett Branislav Jelačić bűnözővel. 2017 februárjában szabadult, de annak az évnek az őszén újra elfogták a boszniai fővárosban, a nyomozók szerint ugyanis újra ölni készült. Megint börtönbe került egy időre, de a tavaly szeptemberi, XV. kerületi gyilkosság idején már szabadon volt.

csantavéri születésű bérgyilkost végül március 1-jén a prágai Amadeus szállóban tartóztatta le a cseh rendőrség. Letartóztatáskor hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert találtak nála. Végül csütörtökön szállították haza Magyarországra. 

Az emberöléssel megalapozottan gyanúsítható D. Csabát a TEK átvette a szlovák kommandósoktól  Rajka határátkelőnél, majd a fővárosban átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak. #rendőr #rendőrség #BRFK pic.twitter.com/g01kvtgBl8

— Magyar Rendőrség (@police_HU) 2019. július 18.

A több gyilkosság elkövetésével gyanúsított 38 éves férfi ellen a holland, a magyar és a szerb rendőrség adott ki nemzetközi elfogatóparancsot. A gyanú szerint D. Csaba Hollandiában ugyanis egy étteremben egy horvát férfit is megölt. A hollandok a saját ügyüket később átadták a magyaroknak.

Bár Magyarország mellett Szerbia is kezdeményezte a férfi kiadatását, a csehek mégis nekünk adták ki a férfit. A magyar hatóságok egyelőre két ember megölésével gyanúsítják, de a nyomozás alatt vizsgálják majd azt is, hogy D. Csabának köze lehet-e a szerbiai és egy barcelonai gyilkossághoz.

A Fővárosi Főügyészség várhatóan holnap dönt a férfi letartóztatásáról. 

Rovatok