Index Vakbarát Hírportál

300 településen kezdik el Máltai-recept alapján a romák felzárkóztatását

2019. július 18., csütörtök 09:06

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszaburai és tiszabői modellprogramjának tanulsága, hogy folyamatos jelenléttel, a helyi problémák ismeretében lehet eredményt elérni a cigányság felzárkóztatásában. A két településen egyre jobb körülmények között nőnek fel a gyerekek, és számos felnőttnek is sikerült állást teremteni, írja a Magyar Nemzet.

A nagy hazai szeretetszolgálatok bevonásával 300 településen kezdik majd meg az új stratégia szerint a munkát, amelyet áprilistól Vecsei Miklós, a máltaiak alelnöke, a cigányság felzárkóztatásáért felelős miniszterelnöki biztosként felügyel.

A szociálpolitikus szerint a legalapvetőbb szolgáltatások nem az állam adományai, hanem minden megszülető kisbabának alanyi jogon kell hogy járjanak, függetlenül attól, hogy hová születtek.

A máltaiak diagnózisalapú felzárkózási stratégiát szeretnének megvalósítani, hogy ne az állami intézmények által központilag megszabott keretek, hanem a helyi szükségletek alapján lehessen segíteni a problémákon.

A máltaiak mellett az Ökumenikus Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Baptista Szeretetszolgálat is bekapcsolódik majd a munkába, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban valósulhasson meg a program.

Rovatok