Index Vakbarát Hírportál

Hazahozták Magyarországra a csantavéri bérgyilkost

2019. július 18., csütörtök 19:47

Hazaszállították Magyarországra D. Csabát, a csantavéri születésű bérgyilkost, közölte a rendőrség csütörtökön. A magyar és szerb állampolgársággal rendelkező bérgyilkos kiadását korábban Szerbia is kérte, a csehek végül Magyarország mellett döntöttek. 

D. Csabát március 1-jén a prágai Amadeus szállóban tartóztatta le a cseh rendőrség. Letartóztatáskor hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert találtak nála.

A több gyilkosság elkövetésével gyanúsított 38 éves férfi ellen a holland, a magyar és a szerb rendőrség adott ki nemzetközi elfogatóparancsot. A hollandok a saját ügyüket később átadták a magyaroknak.

A férfi Budapesten 2018. szeptember 20-án egy kétes hírnevű vállalkozóval, V. Lászlóval végzett a Pólus Center mögötti parkolóban. A férfit térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte. D. Csaba azóta újra gyilkolhatott Szerbiában. Január elején a Szabad Magyar Szó arról írt, hogy a helyi rendőrség is nagy erőkkel keresi, mert Belgrádban hidegvérrel lelőtte a nyílt utcán egy maffiózó sógorát.

A szerb sajtó szerint a bérgyilkos talán tévedett, és valójában Aleksandar Š., a Pink Panther bűnszövetkezet tagja lehetett a célpont, de az is felmerült, hogy a megrendelők így akartak üzenni a maffiózónak. Ehhez képest a rendőrség most a belgrádi gyilkosságot nem említi.

A szerb rendőrök egyébként több megoldatlan gyilkossági ügyben is gyanúsnak tartják D. Csabát. A férfi korábban 13 évet ült gyilkosság miatt, miután 2004-ben egy étteremben végzett Branislav Jelačić bűnözővel. 2017 februárjában szabadult, de annak az évnek az őszén újra elfogták a boszniai fővárosban, a nyomozók szerint ugyanis újra ölni készült. Megint börtönbe került egy időre, de a tavaly szeptemberi, XV. kerületi gyilkosság idején már szabadon volt.

A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál átvette a szlovák Lynx-kommandó munkatársaitól, majd a fővárosban átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak. A BRFK életvédelmi osztályának nyomozói D. Csabát gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a vallomástételt megtagadta; ezután őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Rovatok