Index Vakbarát Hírportál

Milliós összeget fizethet Nagy Blankának a propagandamédia

2019. július 15., hétfő 13:03

A Lokál után az Origo is jogerősen elbukta a sajtópert Nagy Blanka ellen, akit azzal próbáltak lejáratni, hogy bukásra áll és alig jár iskolába - írja a hvg.hu.

A diáklány ügyvédje szerint a dupla pernyertesség után következő lépésként sérelemdíjat kérnek a karaktergyilkossággal próbálkozó lapoktól, mivel több kormányközeli lap megint szinkronban indított támadást, ez összességében milliós összeg is lehet.

A Lokal.hu már egy múlt hónapban jogerősen pert vesztett, mert hiába fellebbeztek, a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is Nagy Blankának adott igazat a diáklány által kezdeményezett sajtóperben. Most ugyanerre a sorsa jutott az Origo is, az ítélőtábla ebben a perben is helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét. Az ítélőtábla döntése végleges: az Origo köteles közzétenni a helyreigazítást, vagyis meg kell jelentetniük azt is, hogy hazugság volt, amit Nagy Blankáról írtak.

Az Origo anélkül tette közzé ezeket az állításokat, hogy ezeket bizonyítani tudta volna, majd anélkül tagadta meg a helyreigazítást, hogy azt nyomban cáfolni tudta volna – mondta ki ítéletében az ítélőtábla. 

Már csak az eredeti cikket közlő Ripost elleni másodfokú eljárás van hátra, de várhatóan ez is hasonló eredménnyel zárul majd - ezt pedig Nagy Blanka ügyvédje mondta a lapnak.

Rovatok