Index Vakbarát Hírportál

Hableány: volt bárki a Viking kormányánál a tragédia pillanatában?

2019. június 18., kedd 06:17 | aznap frissítve

Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő két ügyvéd egyike, Sógor Zsolt a lapnak azt mondta: a beidézendő tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmából.

A Blikknek nyilatkozott Gulyás Krisztián, aki indítványt nyújtott be a hatóságnak, hogy mindenképpen vizsgálják az úgynevezett indítási protokollt, mert nem kizárt, hogy a Viking kapitánya pezsgőt ivott az ütközés előtt. 

Úgy tudom, a program része, hogy a hajó megáll a Parlament előtt, és az utasok koccinthatnak a szállodahajó kapitányával. Nagyon remélem, hogy hamarosan tájékoztatást kapunk az alkoholszonda eredménye mellett arról is, hogy a tragédia pillanatában volt-e egyáltalán bárki is a Viking kormányánál

– mondta a lapnak az ügyvéd, aki az elhunyt magyar hajóskapitány lányának képviseletét látja el. 

A nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével. A szállodahajó május 29-én utolérte a Margit hídnál a Hableány sétahajót, amely az ütközéstől azonnal elsüllyedt, a 33 dél-koreai utas, illetve a magyar matróz és a kapitány közül mindössze hét távol-keleti turista élte túl a balesetet – írta az MTI. 

A 28 halálos áldozatot követelő Hableány-katasztrófa ügyében a szállodahajó 64 éves ukrán hajóskapitányát gyanúsították meg, de a hatóságok egyelőre nem tervezik Jurij C. folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását, erre várhatóan az egyes igazságügyi szakértői vélemények elkészülte után lehet számítani. Ilyen például a hajózási szakmai szempontokat tudományos alapon vizsgáló nautikai szakértői vélemény is.

Rovatok