Index Vakbarát Hírportál

Összefogással lenyomhatja az ellenzék a Fideszt Budapesten

2019. május 27., hétfő 12:00

Nemcsak országosan, de Budapesten is a Fidesz–KDNP nyerte a május 26-i európai parlamenti választásokat. A kormánypártok minden kerületben elsők lettek, a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest pedig még javítottak is.

Akkor a szavazatok 38,28 százalékát szerezték meg listán, most pedig 41,17 százalékot értek el. Ugyanakkor nagyságrendileg most is és tavaly is az országos átlaghoz képest 10 százalékponttal rosszabbul teljesítettek a fővárosban. 

Az enyhe erősödés ellenére nem lehet boldog Orbán Viktor, mert az ellenzéki pártok összesítve minden kerületben jócskán több szavazatot szereztek a kormánypártoknál. Az ilyen kockás papíron levezetett számításnak nem lenne túl sok értelme, ha az ellenzék külön tervezne indulni az őszi önkormányzati választásokon, azonban nem ez a helyzet: a legerősebb ellenzéki pártok (Demokratikus Koalíció, Momentum, MSZP–Párbeszéd) már áprilisban bejelentették, hogy egy-egy közös jelöltet indítanak majd a Fidesz jelöltjével szemben, vagyis van realitása annak, hogy ősszel két ciklus után megtörik a kormánypártok fővárosi dominanciája. 

Az LMP és a Jobbik nélkül is előzik a Fideszt

Míg a Fidesz nagyságrendileg hasonló eredményt el, mint tavaly áprilisban, az ellenzéki térfélen Budapesten is komoly átrendeződés történt. Így alakultak a pártok eredményei, zárójelben a parlamenti választáshoz képest elért budapesti listás eredményük változása olvasható:

Míg a Fidesz lényegesen gyengébb Budapesten, mint vidéken, addig a Momentum lényegesen erősebb, valamint a DK és a szocialisták is valamivel jobban teljesítettek a fővárosban magukhoz képest, mint az ország többi részén. A DK 13, a Momentum 10 kerületben lett a második a Fidesz mögött. 

Az eredményekből valószínűsíthető, hogy az MSZP–Párbeszéd és az LMP szavazói átpártoltak a DK-hoz és a Momentumhoz, a Jobbik korábbi választói valószínűleg a Momentumhoz, a Mi Hazánkhoz, valamint a Fideszhez vándoroltak, illetve nem mentek el szavazni. Az EP-választás ellenzék szempontjából legfigyelemreméltóbb fejleménye, hogy a Jobbik és az LMP szinte teljesen elveszítette a fővárosi bázisát. Ez persze kihathat a körvonalazódó előválasztásra is, ahol a Jobbik és az LMP támogatottja, Puzsér Róbert mérkőzne meg az MSZP–Párbeszéd–DK jelöltjével, Karácsony Gergellyel (a Momentum a győztest támogatja a korábbi ígéret szerint).

Az is lényeges körülmény, hogy egy-egy kerülettől eltekintve a DK, a Momentum és az MSZP–P több szavazatot szerzett együtt a fővárosban, mint a Fidesz, vagyis az őszi önkormányzati koordináció szempontjából Budapesten e számok alapján már nem szükségszerű, hogy ezek a pártok koordináljanak a Jobbikkal és az LMP-vel is. 

A szocialisták alkupozíciói is gyengültek az EP-választás előtt bejelentett felálláshoz képest. Hat fővárosi kerületben a DK és a Momentum a mostani választás alapján nélkülük is képes lehet lenyomni a Fideszt. A feltétles mód azért fontos, mert az önkormányzati választások esetén a jelöltek szerepe is meghatározó, nem csak a pártlisták. 

Rovatok